Mindössze kilenc személyt ítéltek el terrorizmus vádjával az utóbbi másfél évben Ukrajnában

2015. november 29., 11:21

A terrorizmus vádjával őrizetbe vettek jelentős részét fogságba esett ukrán katonákért és az önkéntes zászlóaljak fogságban lévő harcosaiért szándékoznak elcserélni, vagy már meg is történt a cseréjük – írja összeállításában a Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változata.

A portál számára készített elemzésében Volodimir Timosenko jogászprofesszor és Szerhij Drjomov kandidátus arra hívják fel a figyelmet, hogy a Legfőbb Ügyészség által rendelkezésükre bocsátott adatatok értelmében 2013-ban Ukrajnában csupán 10 terrorizmussal összefüggő bűncselekményt jegyeztek fel, 2014 során 2088-at, 2015 első felében (január–július) pedig 1717-et.

„Az elkövetett terrorista bűncselekmények számának növekedési dinamikája felett nem hunyhat szemet az ukrán társadalom. Ugyanakkor legalább ennyire nyugtalanítóak azok a statisztikai adatok, amelyek arról tanúskodhatnak, hogy alacsony a hatékonysága az ukrán bűnüldöző szervek tevékenységének, ami ezeknek a bűncselekményeknek a bírósági szakasz előtti vizsgálatát illeti” – mutatnak rá a cikk szerzői.

Figyelemre méltó a 2014 és 2015 első hét hónapja során feljegyzett terrorista bűncselekmények száma (értelemszerűen 2088 és 1717), valamint az elkövetésükért elítélt személyek (9 fő) közötti megdöbbentő különbség – mutat rá Timosenko és Drjomov.

Szerintük az országos bűnözési helyzet romlásában kulcsszerepet játszik az ukrán állami vezetés politikájának következetlensége és rendkívüli gyengesége.

„Miközben mindenütt azt állítják, hogy Ukrajnában de facto háború folyik, Ukrajna elnöke a Legfelsőbb Tanács hallgatólagos beleegyezésével terrorellenes műveletnek minősítette az Ukrajna keleti részén folyó fegyveres konfliktust. Ez mélységes meggyőződésünk szerint hibás politikai döntés bizonytalanságot teremtett a bűnözéssel szembeni fellépés eszközeinek megválasztásában, büntetőjogi minősítésében, valamint a terrorista bűncselekmények elkövetésével gyanúsítottak státusának meghatározásában. Forrásaink szerint meglehetősen sok ilyen őrizetest ki szándékoznak cserélni, vagy már ki is cseréltek fogságba esett ukrán katonákra vagy az önkéntes zászlóaljak harcosaira, ami szintén óhatatlanul kihat a terrorista bűncselekmények kivizsgálásának minőségére. Ráadásul számos esetben a fogolycserét követően nem zárulnak le a büntetőjogi eljárások, mivel hiányoznak ehhez a megfelelő, jogszabályokban rögzített alapok” – írják.

(zn.ua/Kárpátalja)