Kárpátalján tájékozódik az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága

2015. november 26., 09:35

A két kárpátaljai magyar szervezetnek az önkormányzati választásokon elért eredményét méltatta Pánczél Károly, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke, akinek vezetésével a bizottság küldöttsége az ukrajnai megyében élő magyarság helyzetéről tájékozódik szerdán kezdett kétnapos látogatása során.

A delegáció tagjai Beregszászban találkoztak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) önkormányzati képviselőivel, valamint Babják Zoltánnal, a város polgármesterével. A két magyar szervezet képviselői tájékoztatták a nemzeti összetartozás bizottságának tagjait az októberi ukrajnai önkormányzati választások után Kárpátalján kialakult helyzetről és a térség magyar közösségének, településeinek gondjairól.

A megbeszélést követően Pánczél Károly, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta: gratulált a KMKSZ-nek és az UMDSZ-nek az önkormányzati választásokon elért szép sikerükhöz, ami az összefogásuknak köszönhető. Hozzátette: kiváló eredménynek tartja, hogy a kárpátaljai magyarok a szavazatok 12,5 százalékát kapták a megyei tanácsi (közgyűlési) voksoláson, és nyolc képviselőt küldtek a testületbe. „Ennek – az összefogásnak – üzenetértéke van, máshol is követendő példának kell lennie, a választók is ezt várják” – hangsúlyozta.

Az országgyűlési képviselő azt is elmondta, hogy a találkozó fontos témája volt az Ukrajnában napirenden lévő decentralizáció, amelynek köszönhetően az országban, így a nemzetiségek által lakott területeken is kialakulhat valamilyen önkormányzatiság. „Azt gondoljuk, hogy ismét van realitása a Tisza melléki járás kialakításának, amely fontos eszköze lehet a kárpátaljai magyarság szülőföldön való megmaradásának és boldogulásának. Ebben a kérdésben a magyar kormánynak és az anyaországnak támogatnia kell a kárpátaljai magyarságot” – állapította meg.

Az országgyűlési küldöttség kárpátaljai látogatása csütörtökön Ungváron és Huszton folytatódik.

(MTI/Kárpátalja)