Korlátozta a pozsonyi törvényhozás a külföldi pártok szlovákiai tevékenységét

2015. november 18., 10:27 , 775. szám

A külföldi pártok szlovákiai tevékenységére vonatkozó korlátozást vezetnek be decembertől Szlovákiában a pártokról és politikai csoportosulásokról szóló törvény múlt csütörtöki módosításával.

A 150 fős pozsonyi parlamentben 115 igen szavazattal jóváhagyott módosítást Peter Pellegrini, a pozsonyi törvényhozás elnöke indítványozta, arra hivatkozva, hogy az utóbbi időszakban az országban külföldi politikai pártok újszerű politikai tevékenységének gyakorlatát figyelték meg.

Az indoklás és a módosítás elfogadása azzal áll összefüggésben, hogy októberben Szávay István magyar országgyűlési képviselő, a Jobbik alelnöke, képviselői fogadóirodát nyitott a felvidéki Dunaszerdahelyen. A magyar politikus lépését – amelyet ő a külhoni magyarsággal való kapcsolattartás új szintre emelésének szükségességével indokolt – szlovák politikusok és a pozsonyi média erősen bírálta, s egy részük provokációnak minősítette. A képviselői fogadóiroda megnyitásának másnapján Peter Pellegrini az iroda bezárására szólította fel Szávay Istvánt, majd kilátásba helyezte, hogy amennyiben a Jobbik politikusa ennek nem tesz eleget, a vonatkozó törvények módosítása által tiltja be tevékenységét.

A múlt csütörtökön elfogadott – december 15-től hatályos – törvénymódosításnak három érdemi pontja van. Az első kimondja: „Szlovákiában a politikai pártok ezen törvény és az Európai Unió jogrendje szerint tevékenykedhetnek.” A második – a tulajdonképpeni korlátozó – részben leszögezik: „A Szlovák Köztársaság területén tilos irodát nyitniuk azoknak a pártoknak és képviselőiknek, amelyek/akik nem ezen törvény alapján jöttek létre.” A módosítás harmadik része a törvény betűjének be nem tartása esetére pénzbírság kiszabását rendeli el, s ennek nagyságát 600 és 3500 euró közötti összegben szabja meg.

(MTI/Kárpátalja)