Csontjaimba rekesztett tűz

2015. november 18., 10:20 , 775. szám

A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) Tóháti Alapszervezete november 13−15. között 9. alkalommal szervezte meg a Szikra ifjúsági hétvégét, melynek célja az volt, hogy a 16 éven felüli korosztály számára is legyenek olyan keresztény alkalmak, melyben az élethelyzetükből fakadó aktuális kérdésekre kaphatnak választ.

A Szikra idei mottója – „Csontjaimba rekesztett tűz” – a szervezők szerint Jeremiás próféta életének egyik legmeghatározóbb élethelyzetéből származik. A próféta egészen fiatalon állt Isten szolgálatába, életével példát mutat mindazoknak, akik sokszor kényszerülnek nehéz léthelyzetbe. Jeremiást, az Isten útját járva, sokszor érte száműzés, sőt, iszonyatos kínokat is meg kellett élnie. Azonban a rengeteg fájdalom és nehézség közepette életének legmélyebb pontján jutott el arra a felismerése, hogy bár szenved és lehetetlen a léthelyzete, mégsem képes meghátrálni mindattól, amit Isten rábízott. Isten elhívása a szolgálatra csontjaiba rekesztett tűzként volt jelen, s képtelen olyan életet élni, amelyben erről a tűzről nem tehet bizonyságot. A hétvégén a fiatalok ezt a témakört próbálták meg körüljárni a kisebb lélegzetű előadások során. Ezeken a Hol a helyed az Istennel való kapcsolatban, hol a helyed a világban, a munkádban, a szülőföldeden? kérdéseket feszegették.

A rendezvény, melyen közel 110-en vettek részt, péntek este nyitó áhítattal kezdődött, melyen Sipos József, a KRISZ elnöke hirdette az igét. A hétvégén az esti evangelizációkat Mikló István Boldizsár erdélyi református lelkész tartotta, aki Jónás könyvének történetein keresztül próbált meg választ adni a fiatalokban felmerülő aktuális létkérdésekre boncolgatva a hétvége mottójául szolgáló témakört.

A lelki táplálékot követően a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület támogatásával az autentikus magyar népzenét játszó Sodró együttes adott koncertet, majd tartott fergeteges táncházat.

A szombati nap folyamán a fiataloknak lehetőségük volt különböző zenés, irodalmi, klasszikus áhítatokon részt venni, majd a délelőtti előadást követően sportjátékokra került sor. A délután folyamán a KRISZ egykori és jelenlegi vezetői tartottak fórumot, melyen beszéltek a szervezet megalakulásakor felmerült problémákról és a jelen aktuális kérdéseiről. A vezetők szerint az igény nem változott: a kárpátaljai református fiataloknak még mindig nagy szükségük van a közösségre, a módszerek viszont változtak. A beszélgetés üzenete az volt, hogy a fiatalok ráébredjenek, az ő feladatuk, hogy a jelen egyházát építsék. A fórumot követően Élő könyvek elnevezésű programmal várták a jelenlévőket, melyen mindenki saját kedélyállapotának megfelelően választhatott egy könyvet, minden könyv külön bizonyságtételt rejtett, melyet az ott lévő szolgálók személyesen osztottak meg a hallgatósággal.

Az esti evangelizációt követően repeat chat következett, ahol a résztvevők kisebb csoportokban moderátorok segítségével járták körül az előadások alkalmával bennünk megfogalmazódott kérdéseket. Pataki Gábor, a KRISZ alelnöke elmondta, bár nagymértékű a kivándorlás vidékünkön, mégis komoly szervezői csoport volt a rendezvényük mögött, ami reményt ad arra nézve, hogy a mostani elvándorlási időszakban is vannak munkatársak, van kivel dolgozni, és van még református ifjúsági közösség Kárpátalján. A hétvége a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

Váradi Enikő