Két robbanás történt az éjszaka Ungváron

2015. november 13., 16:05 , 775. szám

Két robbanás történt Ungváron péntekre virradó éjjel: egy családi ház udvarán és egy többemeletes lakóház előtt – közölte a helyi rendőrségre hivatkozva az Ukrajinszka Pravda.

A rendőrségi tájékoztatás szerint az első robbanást kijevi idő szerint 3.45 órakor jelentették, a másodikat tíz perccel később, 3.55 órakor. A robbanásokban senki sem sérült meg, azok ereje „nem volt jelentős”.

„A bűnüldöző szerveket az aggasztja a leginkább, hogy a robbanások lakónegyedekben történtek” – áll a rendőrségi közleményben.

A mukachevo.net nem hivatalos információkra hivatkozva azt írta, az egyik robbanás Jurij Mandics ungvári városi tanácsi képviselő otthonának udvarán történt. A Zakarpattya Online úgy tudja, gránátot dobtak az Vidrodzsennya párti képviselő házának udvarára. A portál hozzáteszi, hogy a politikus a Régiók Pártja színeiben az előző összehívású képviselőtestületnek is tagja volt.

Ugyancsak a Zakarpattya Online jelentette, hogy a másik éjszakai robbantással Ihor Szavickijnak, az Ukrajna Kozák Területi Védelme szervezet helyi atamán-helyettesének VAZ típusú személygépkocsiját repítették a levegőbe ismeretlenek a Lavriscseva utcában. Az ismeretlen robbanószerkezet a VAZ mellett egy közelben parkoló másik gépkocsiban is kárt tett. Az ungvári portál rámutat, hogy Szavickij a minapi helyhatósági választásokon az Újjászületés párt képviseletében szavazókörzeti választási bizottsági tagként működött közre.

(pravda.com.ua/mukachevo.net/zakarpattya.net.ua/Kárpátalja)