A magyar kormány folytatni kívánja a programot

2641 gyermek és kísérő üdült a Balatonnál

2015. október 7., 10:30 , 769. szám

Minden kárpátaljai magyar gyermeket várnak a téli szünetben azok közül, akik a nyáron nem jutottak el a zánkai táborba, mondta el tudósítónknak dr. Guller Zoltán, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke Beregszászban, ahol kárpátaljai partnereivel értékelték a nyáron lebonyolított gyermeküdültetési programot.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány részéről dr. Guller Zoltán elnök mellett jelen volt a megbeszélésen Deutsch Für Ágnes programigazgató és Róna Eszter programvezető, továbbá a magyar állam képviseletében Ljubka Katalin, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának osztályvezetője és Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzul. Kárpátaljai részről a három történelmi egyház képviselője mellett dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, Gulácsy Géza, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítványának igazgatója és Török Dénes, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének elnöke vett részt a Rákóczi-főiskola épületében lebonyolított megbeszélésen.

Dr. Guller Zoltán a találkozót értékelve lapunknak elmondta: „Értékeltük a kárpátaljai magyar gyerekeknek az Erzsébet-program keretében lezajlott üdültetését. Rögzítettük, hogy összesen 2641 gyermek és kísérő érkezett a tíz hét Zánkára, ott hat napot töltöttek, egyet pedig Budapesten. Amit vállaltunk, azt teljesítettük, megállapítottuk, hogy a program különösebb zökkenők nélkül, sikeresen lezajlott. A megbeszélés második felében a jövőről beszéltünk, számba vettük a lehetőségeket és kötöttünk néhány megállapodást. Rögzítettük, hogy a magyar kormány továbbra is várja magyarországi üdülésre azon gyermekeket, akik még nem vettek eddig részt ebben a programban. Lesz pályázati kiírás, várjuk őket a hosszú januári szénszünet időszakában és a következő nyáron is. Jövő nyáron is lesz lehetőség balatoni táborozásra és budapesti városnézésre. Megállapodtunk abban, hogy a téli időszakban megnyitjuk a Székelyföldön, a Madarasi-Hargita lábánál épült táborunkat, úgy látom, megfontolandó, hogy télen nem a Balaton partján, hanem inkább a síelésre lehetőséget biztosító Hargitán látjuk vendégül az erre jelentkező gyermekeket. A következő évben, az Erzsébet-program keretében a nagycsaládosoknak kiírt pályázatot megnyitjuk a Kárpátalján élő magyar családok számára is, ha ennek a pályázati felhívása megjelenik, akkor majd konkrét tájékoztatást is fogunk adni erről. Arról is tájékoztattuk a jelenlévőket, hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a beregszászi járási Kovászón egy üdülőtábort kíván építeni. Ha a Jóisten megsegít bennünket, akkor a kovászói, kb. 200 fő befogadására alkalmas, új építésű táborunkat hamarosan meg tudjuk nyitni, ahova Kárpátalján élő gyerekeket és családokat várunk majd, szintén az Erzsébet-program keretében.”

Orosz Ildikó az elmondottakhoz hozzáfűzte: „Nagy öröm  számunkra, hogy ez a nyári akció ilyen jól sikerült. Most kiértékeltük a nyári szervezési munkát és az üdültetési programokat. Azt gondolom, hogy mind a két fél elégedett volt. Csak minimális gikszerek voltak – például akadtak, aki elfelejtettek elhozni a gyerekekkel bizonyos iratokat, vagy másolatot hoztak. De ezt még tanulni kell a szülőknek is. Abban állapodtunk meg, hogy akiknek nyáron még nem volt útlevelük, és télen szeretnének kikapcsolódni, azok kedvéért ezt a programot még folytatjuk, illetve a következő nyáron ugyancsak lehetőségük lesz az ideihez hasonló táborozásra a kárpátaljai gyerekeknek. Természetesen elsősorban azoknak, akik még nem voltak, de nyitott kérdés az, hogy a 8–14 éves korosztályba tartozók másodszor is mehetnek. Ez nagyrészt a szülőkön múlik, hogy megcsinálják a gyerekek útlevelét, a magyar kormány ebben is partner, hiszen a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítványon keresztül annak a költsége visszaigényelhető. A táborozásról szóló filmből úgy láttam, hogy ez óriási élmény volt a gyerekeinknek, amiből egy éven keresztül táplálkozni fognak.”

dózsa