Jacenyuk diplomata útlevelük elvesztésével fenyegette meg a nem szavazó képviselőket

2015. október 7., 21:09

Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök a kormány mai ülését megnyitva felszólította a parlamenti képviselőket, hogy csütörtökön fogadják el azt a törvénycsomagot a parlamentben, amelyre az európai uniós vízummentesség elnyerésének feltételéül szabott kritériumok teljesítéséhez van szükség – jelentette az Ukrajinszka Pravda.

A kormányfő külön üzent azoknak a honatyáknak, akik nem szándékoznak támogatni a szóban forgó törvénytervezeteket: „Megértem, hogy a reformokat és a kormány törvénytervezeteit ellenző képviselők a maguk számára már bevezették a vízummentességet – önöknek diplomata-útleveleik vannak. Úgy gondolom, hogy azokat, akik nem szavaznak rájuk, meg kell fosztani a diplomata-útleveleiktől, hogy együtt álljanak sorba az ukrán polgárokkal vízumért. Megtaláljuk ennek a módját”.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, az Európai Unió kijevi képviseletének szerdán kiadott közleménye szerint nagy érdeklődéssel fogadta, hogy a Legfelsőbb Tanács a csütörtöki ülésnapot a vízummentességgel összefüggő kritériumok eléréséhez szükséges jogszabályok elfogadásának szenteli. Ugyanakkor a közlemény szerzői aggodalmuknak adtak hangot az ukrán korrupcióellenes ügyész megválasztására felállítandó bizottság személyi összetétele miatt. Az EU ugyancsak elvárja, hogy állapítsanak meg konkrét kritériumokat a korrupcióellenes ügyészség ügyészeinek kinevezésére és menesztésére. Az európai diplomaták hangsúlyozták, hogy az ukrán polgárok vízummentességének megadása szempontjából változatlanul „kulcsfontosságú prioritás” a korrupció elleni küzdelem.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)