A kijevi összecsapás után kilépett a Radikális Párt a kormánykoalícióból

2015. szeptember 2., 07:56

Bejelentette frakciója kilépését a kormánykoalícióból Oleh Ljasko, a Radikális Párt vezetője kedden, egy nappal az után, hogy véres összecsapássá fajult a parlament előtt az alkotmánymódosítás elleni tüntetés, amelyen pártja hívei is részt vettek.

A lépés ellenére az ukrán kormánykoalíció továbbra is többségben van a kijevi parlamentben.

Ljasko újságírók előtt kijelentette, hogy nem látja pártja helyét abban a koalícióban, amely a frakció tiltakozása ellenére napirendre tűzte az alkotmánymódosítást a helyi közösségeknek nyújtandó nagyobb önrendelkezési jogról, ezért az általa vezetett képviselőcsoport ellenzékbe vonul.

„Tegnap gyakorlatilag új koalíció alakult a parlamentben a Régiók Pártja részvételével” – szögezte le. Ezzel arra utalt, hogy az Ellenzéki Blokk – amelyet a Viktor Janukovics volt elnök mögötti Régiók Pártjából kivált tagok hoztak létre – a Petro Porosenko államfő mögötti erővel és Arszenyij Jacenyuk kormányfő frakciójával együtt támogatta az alkotmánymódosítási javaslatot.

„Véres provokációnak” nevezte Ljasko az előző napi összetűzést a tüntetők és a rendvédelmiek között, amelynek három halálos áldozata és 140 sebesültje lett.

Ljasko közölte: pártja követeli a vezetéstől, hogy bocsássa népszavazásra a Donyec-medence egyes közigazgatási egységeinek nyújtandó különleges jogállás kérdését.

A frakció ellenzékbe vonulása miatt a radikális párti Valerij Vosevszkij bejelentette, hogy lemond miniszterelnök-helyettesi tisztségéről.

Sztepan Kubiv, az államfő parlamenti megbízottja kijelentette, hogy a Radikális Párt 21 tagú frakciója nélkül is többségben van a kormánykoalíció a parlamentben. A koalícióban maradt négy pártnak, Petro Porosneko Blokkjának, a miniszterelnök vezette Népi Frontnak, az Önsegítésnek (Szamopomics) és Julija Timosenko Haza pártjának összesen több mint 270 tagja van a 450 fős törvényhozásban.

(MTI/Kárpátalja)