Stratégiai hibának minősítették Moszkvában Porosenko titkos haditechnikai együttműködési rendeletét

2015. augusztus 29., 15:32

Stratégiai hibát követett el Petro Porosenko ukrán elnök azzal, hogy rendeletet adott ki Ukrajnának egyes országokkal való „titkos” haditechnikai együttműködéséről – jelentette ki pénteken Vlagyimir Dzsabarov, az orosz parlament felsőházának szenátora, a nemzetközi ügyek bizottságának első alelnöke.

Porosenko pénteken adott ki úgynevezett szolgálati jellegű, azaz belső rendeletet, amellyel életbe léptette az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) határozatát Ukrajnának egyes országokkal való haditechnikai együttműködéséről. Azon országok listáját, amelyekkel e téren együttműködni készül Kijev, titkosították.

Az orosz felsőházi szenátor újságírói érdeklődésre kifejtette véleményét, miszerint „Ukrajnára nyomást gyakorolnak nyugati szövetségesei, különösen az Egyesült Államok”. „Nincs itt semmiféle titok. Porosenko nem titkolja, hogy a Nyugattal akar katonai szövetségre lépni, az pedig, hogy kivel szemben, szintén világos” – szögezte le Dzsabarov.

A felsőház nemzetközi bizottságának egy másik tagja, Igor Morozov kijelentette, hogy az ukrán államfő által most aláírt rendelet „egy újabb lépés a NATO-országok katonai aktivitásának növeléséhez”. „Minden kijelentéssel szemben, amiket a NATO hivatalos képviselőitől hallunk, úgy gondolom, Ukrajnát egyre többször fogják bevonni a katonai tömb hadgyakorlataiba” – mondta. Szerinte viszont az ukrán haderő a belátható jövőben csupán „tartalék és ágyútöltelék” lesz, amit az amerikai érdekek szerint használnak fel.

A lentra.ru orosz hírportál a rendelet kapcsán arra utalt vissza, hogy a nemzetközi sajtóban már korábban is jelentek meg hírek Ukrajnának szállított halált nem okozó katonai védelmi eszközökről. Példaként említette a hírportál, hogy augusztus 19-i nyilatkozatában Ben Hodges tábornok, az Európában állomásozó amerikai erők parancsnoka elismeréssel szólt az amerikai tüzérségi felderítő radarok sikeres használatáról az ukrán fegyveres erőknél.

(MTI/Kárpátalja)