Nagyszőlősi Járási Tanács: 3,2 millió hrivnya útjavításra

2015. augusztus 19., 10:52 , 762. szám

Plusz költségvetési bevételből származó pénzeket irányítanak a Nagyszőlősi járásban a legkritikusabb állapotban lévő útszakaszok javítására.

Király Kálmán, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség járási tanácsi frakciójának tagja érdeklődésünkre megerősítette, hogy az önkormányzat legutóbbi, augusztus 11-i ülésén egyebek mellett a közutakkal kapcsolatos kérdésekben is döntöttek. Így határozat született arról, hogy elkészíttetik  a járás új felsősáradi (Siroke) szeméttárolójához építendő bekötőút kivitelezési tervdokumentációját. Emellett a járás a tervezettnél nagyobb elsőfélévi költségvetési bevételeinek egy részét útjavításra fordítják.

Varga Valéria, a Nagyszőlősi Járási Állami Adminisztráció pénzügyi főosztályának vezetője elmondta, a Nagyszőlősi járás költségvetésébe 2015 első felében a tervezettnél 7 millió 352 ezer hrivnyával több pénz folyt be.

„A költségvetési törvény értelmében az első félév lezárása után áll módunkban rendelkezni a többletbevétel sorsáról” – mutatott rá.

Útjavításra, ezen belül is mindenekelőtt a főútvonalak rendbetételére 3 millió 215 ezer hrivnyát utalt ki a járási hivatal a községházáknak. Varga Valéria emlékeztetett, hogy a települési önkormányzatok saját forrásaikból a legutóbbi időkig csak a kommunális utak javítását tudták pénzelni, a költségvetési törvénykönyv most először teszi lehetővé számukra a magasabb rendű útvonalak karbantartásának finanszírozását, miáltal számos kritikus állapotban lévő útszakasz rendbehozása vált lehetségessé.

Az útjavításra szánt tekintélyes összegből Szőlősvégardónak 120 ezer, Egresnek 100 ezer, Verbőcnek 100 ezer, Salánknak 550 ezer, Keresztúrnak 250 ezer, Puskinovónak 550 ezer, Kistarnának (Hizsa) 100 ezer, a Csepe és Feketeardó közötti útszakaszra 620 ezer, Felsősáradnak 120 ezer, Nagycsongovának (Borzsavszke) 120 ezer, Fancsikának 120 ezer,  Sósfalunak (Novoszelicja) 100 ezer, Kiskopánynak 100 ezer és Verécének szintén 100 ezer hrivnya jut. További 165 ezer hrivnyát tettek félre a járási adminisztrációnál a Király Kálmán által is említett felsősáradi szeméttárolóhoz építendő bekötőút kivitelezési tervdokumentációjának elkészítésére.

Ezenkívül a félévi többletbevételből 1 millió 650 ezer hrivnya a járási költségvetés tartalékában marad, tudtuk meg. Miután némelyik községi tanácsnak nincsenek biztosítva az év végéig a tanácsi alkalmazottak bérének folyósításához szükséges bevételi forrásai, így a járás felkészül arra, hogy amennyiben Kijevből, a központi költségvetésből nem érkezik támogatás erre a célra, saját forrásaival siessen a megszorult önkormányzatok segítségére. Emellett 652 ezer hrivnyát máris szétosztottak bérekre azon önkormányzatok között (a szeptemberrel záruló időszakra), ahol máris elfogyott a pénz – mutat rá Varga Valéria.

Végül 1 millió 135 ezer hrivnya jutott az egészségügynek. Ezen belül 100 ezret a rendelők licenceire, 35 ezret a felsősáradi és salánki rendelők eszközbeszerzéseire, s egymilliót a járásban most induló hoszpiszprogramra szántak Nagyszőlősön.

A Nagyszőlősi járás községeinek a pótlólagos forrásokat ez év végéig kell felhasználniuk.

ntk