Jacenyuk: 2 évig terjedő szabadságvesztés hamis adóbevallásért

2015. augusztus 3., 17:13

A költségvetés a korrupcióellenes harc révén is feltölthető, s a kormány már tett bizonyos lépéseket ennek érdekében – jelentette ki Arszenyij Jacenyuk a 10 perc a miniszterelnökkel című tévéműsor augusztus 2-i adásában, amelyről az Ukrajinszka Pravda számol be.

A kormányfő a műsorban kifejtette, hogy három összetevője van a korrupció legyőzésének.

„Az első a rendvédelmi rendszer, illetve a vétkesek felelősségre vonása korrupciós cselekményekért. A második a dereguláció: minél kisebb a kormány befolyása az üzleti életre, annál kevesebb kenőpénzt fizetnek szereplői az engedélyekért” – jelezte Jacenyuk.

„A harmadik a bérek és a szociális normák emelése az állami szektorban” – tette hozzá.

Jacenyuk beszélt arról is, hogy kormánya tett bizonyos lépéseket a korrupció leküzdése érdekében.

„Megszavazták a törvényt a Nemzeti Korrupcióellenes Ügynökség létrehozásáról. Ki lett utalva a megfelelő összeget, hogy az év végéig felfogadjanak 250 korrupcióellenes nyomozót” – jelezte.

„El lett fogadva a törvény a korrupció megelőzéséről. Mostantól a valamennyi hivatalnok nemcsak deklarálni köteles a jövedelmeit és vagyonát, hanem ellenőrizni is fogják a bevallásaikat. Arra az esetre, ha az nem lenne hiteles, büntetőjogi felelősségre vonást vezettek be: két évig terjedő börtönbüntetés jár a tulajdonukat képező gépkocsik, aktívumok, egyéb javak hamis bevallásáért” – közölte a kormányfő.

Jacenyuk emellett emlékeztetett, hogy elfogadták a nemzeti korrupcióellenes ügynökség létrehozásáról szóló törvényt, a „preventív szervét, amely ellenőrizni fogja az állami hivatalnokok bevallásait”.

„Az ügynökség ellenőrizni fogja, miként élnek az állami tisztviselők, s hogy megfelel-e mindaz, ami a bevallásban szerepel, az adott tisztviselő életmódjának” – magyarázta Jacenyuk.

Szavai szerint egységes nyilvántartást hoztak létre azokról, akik korrupciós bűncselekményt hajtottak végre.

„Abban már közel tízezer tisztviselő szerepel” – közölte a miniszterelnök.

Ugyanakkor a tisztségviselők által elkövetett korrupciós cselekményekre vonatkozó információk nyilvánosak, a hivatalnok neve alapján ellenőrizhető a jövedelmeire és javaira vonatkozó információ.

„Mostanáig hivatalnokok ezrei ellen indult bűnügyi eljárás” – jelentette ki Jacenyuk, emlékeztetve a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata vezetőjének és első helyettesének, valamint a hivatalából ugyancsak felmentett környezetvédelmi miniszternek az esetére.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)