Rákóczi életének főbb állomásait érintő zarándokút

2015. július 7., 20:08

Háromnapos zarándokút indult kedden Szlovákiába és Kárpátaljára, ahol II. Rákóczi Ferenc életének főbb állomásait keresik fel azok a fiatalok, akik jól szerepeltek a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezett történelmi vetélkedőn. A csoport vezetője Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.

Lezsák Sándor az indulás előtt emlékeztetett arra, hogy a Keresztény Élet című hetilap szerkesztősége, a Lakiteleki Népfőiskola és a Lakiteleki Eötvös Iskola A Nagyságos Fejedelem, II. Rákóczi Ferenc élete és kora címmel csapatversenyt hirdetett a Kárpát-medencei általános iskolás és középiskolás korú fiatalok számára.

Lezsák Sándor elmondta, hogy három írásbeli forduló alapján a legjobb eredményt elért csapatokat hívták meg felkészítő tanáraikkal együtt a 2015. márciusban megrendezett középdöntőre és döntőre a Lakitelek Népfőiskolára. A legjobb eredményt elért kilenc csapat tagjai kísérőikkel együtt meghívást kaptak a Rákóczi-zarándokútra.

A program szerint a 40 tagú diákcsoport és a kísérők Balassagyarmat, Budapest, Eger, Kalocsa, Mór, Nyíregyháza, Rimaszombat és Szentendre településekről érkeztek, majd együtt indultak útnak, hogy II. Rákóczi Ferenc emlékhelyeit, életének főbb helyszíneit felkeressék és megkoszorúzzák.

A fiatalok és felnőtt kísérőik Lakitelekről indultak, majd a Budapest–Kassa–Borsi–Sárospatak–Ungvár–Munkács–Beregszász–Tarpa–Túristvándi–Miskolc–Budapest útvonalon térnek vissza Lakitelekre.

Az Országgyűlés 2015 márciusában döntött arról, hogy Rákóczi-emléknapot tartanak minden év március 27-én, a fejedelem születésnapján. Semjén Zsolt (KDNP), Vejkey Imre (KDNP) és Lezsák Sándor (Fidesz) február közepén benyújtott javaslatuk indoklásában a magyar történelem egyik legnagyobb alakjának nevezték Rákóczi Ferencet, aki – mint írták – Magyarország állami önrendelkezéséért vívott harcának vezéralakja volt a XVIII. század elején.

(mti.hu/VV)