Cserkészadomány a munkácsi öregcserkészeknek

2015. július 7., 15:26

Nagy megtiszteltetés érte a munkácsi 10. sz. Munkácsy Mihály Öregcserkészcsapatot:  az itteni romló életkörülmények enyhítése céljából pénzbeli segítség érkezett a magyarországi cserkésztársaink, vagy ahogy cserkészberkekben szokás mondani, cserkésztestvéreink részéről, akiket eddig nem is ismertünk, azt sem tudtuk, hogy a világon vannak. Akik e nemes gesztust véghezvitték, a budapesti illetőségű 100/ö BADEN-POWELL Öregcserkészcsapat tagjai, Szentirmai Józsefné cserkészparancsnok vezetésével, akik megtaláltak minket és tettek is azért, hogy örömöt okozzanak nekünk.

Ezenkívül meghívást is kaptunk az augusztusi székesfehérvári öregcserkész-találkozóra, ahol teljes ellátást biztosítanak a számunkra.

Köszönet jár Popovics Pálnak, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnökének, akin keresztül az adomány hozzánk érkezett, amit a csapattagokkal való egyeztetés alapján cserkészfelszerelésre, illetve anyagi tartalék létrehozására fogunk felhasználni.

Fedeles Jenő, a 10. sz. Munkácsi Mihály Öregcserkészcsapat tagja