A házelnök kezdeményezte a bér- és nyugdíjemelési folyamat elindítását

2015. május 18., 17:35 , 749. szám

Volodimir Hrojszman, a Legfelsőbb Tanács elnöke megbízta az illetékes parlamenti bizottságokat, hogy kezdjenek konzultációkat a minisztériumokkal a lakossági bérek és nyugdíjak indexációjának lehetőségéről.

Erről a parlament elnöke a törvényhozás egyeztető bizottságának hétfői ülésén beszélt. Előzőleg több parlamenti képviselő arról számolt be, hogy információkkal rendelkeznek a költségvetés „túlteljesítéséről”, s ezzel kapcsolatban felvetették a bérek és nyugdíjak indexációjának lehetőségét.

A kormány részéről Vjacseszlav Kirilenko kormányfő-helyettes megerősítette a költségvetési többletbevétel tényét, azonban, szavai szerint, „a képviselők által közölt számok nem felelnek meg a valóságnak, mivel a tényleges adatok sokkal kisebbek”.

Válaszul erre adott megbízást Hrojszman a költségvetési, valamint a társadalompolitikai bizottságnak az indexációra vonatkozó konzultációk megkezdésére a szaktárcákkal.

A Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változata ezzel összefüggésben felidézi, hogy Pavlo Rozenko szociális miniszter februárban jelezte, a költségvetés 2015 decemberétől számol a jelenlegi szociális normatívák szerény indexációjával. A portál emlékeztet, hogy Ukrajnában a havi infláció áprilisban 14 százalékra nőtt, az év eleje óta az árak 37,1 százalékkal emelkedtek, az éves infláció 2014 áprilisához viszonyítva 60,9 százalék.

(pravda.com.ua/zn.ua/Kárpátalja)