„A református emberek … szívében ott a remény…”

Kárpátaljai Református Énekkarok Találkozója

Idén is az ungvári református templom adott otthont a Kárpátaljai Református Énekkarok Találkozójának, ez az elmúlt másfél évtizedben már hagyománnyá vált. Április utolsó szombatján, a 14. alkalommal megrendezett kórustalálkozón a háború okozta anyagi nehézségek ellenére is 20 énekkar lépett a közönség elé jobbnál jobb produkciókkal kápráztatva el a templomban összegyűlt nagyszámú közönséget és a Zsupanat téren elhaladókat.

A rendezvény házigazdája, Héder János, a Kárpátaljai Református Egyházkerület egyházi főjegyzője, az ungvári gyülekezet lelkipásztora köszöntötte a kórusokat, majd a 417. dicséret eléneklése után Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.
A találkozó első részében az Ungvári Református Kórus, az Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet énekegyüttese, az Eszenyi Felnőtt Református Kórus, a kisgyerekekből álló Szalókai Nyitnikék Református Kórus és a szalókai gyülekezet női kórusa, majd a Nagydobronyi Református Líceum kórusa, a Beregszászi Református Férfikar és a Ráti Református Kórus lépett fel.
Ezután a helyi parókia udvarán az ungvári gyülekezet tagjainak jóvoltából szeretetvendégségre került sor, ahol Zán Fábián Sándor püspök úr a rendezvényt értékelve a következőképpen fogalmazott: „Hálás vagyok ezért a tizennegyedik alkalomért, egy kicsit féltem attól, hogy összejön-e a gazdasági krízis miatt és amiatt a lelki állapot miatt, amiben nagyon sok ember él. Örülök annak, hogy létrejött, s ez azt tükrözi, hogy a református emberek életében, szívében ott a remény, ott az a bizalom az Isten iránt, amit ők most is ki szeretnének fejezni, és ott az az elkötelezettség és tudat, amivel áldani és magasztalni kívánják az Urat. Van reménye Kárpátaljának, és van jövője itt, ha tud imádkozni, tud énekelni. És ha megtesszük azt, ami rajtunk múlik, akkor én hiszem, hogy áldást fogunk nyerni és életet.”
Több éve hagyomány már az is, hogy a találkozó második része a részt vevő kórusok közös éneklésével kezdődik. Láthatóan mindenki élvezte, amikor felhangzott, a „Tarsd meg hazánkat, Isten…” kezdetű ének, ami mára a közös nagy kórus himnuszává vált. Ezúttal a közös énekkart a mezővári Kovács Erika vezényelte.
A közös éneklések ötletadója, a rendezvény egyik szervezője, Ivaskovics József a kórustalálkozó és a közös éneklés kapcsán megjegyezte: „Én úgy érzem, hogy egyre magasabb a színvonal, és nem is annyira az éneklés színvonala, hanem inkább az emberek tartása egyre erősebb. Az első találkozókon összekuporodott emberek lesütött fejjel énekeltek nagyon nehezen. Ma mindenki felemelt fővel, mosolyogva énekelt. Szerintem ez a legnagyobb eredmény.
A közös éneklés úgy kezdődött, hogy szerettem volna egyszer karvezetőként egy nagy kórust vezényelni. Egyébként ilyen mindenütt van a kórustalálkozókon, igaz, ők egy nappal hamarabb jönnek, és összepróbálják. Nekünk ilyen lehetőségünk nincs, itt tíz perc alatt kell megoldani, amit mások egy egész este alatt oldanak meg. Ennek ellenére mindig jól sikerült. Nagyon komoly a hozzáállás, ez az egymásra figyelés szép példája.”
A közös éneklést követően közönség elé lépett a Mezővári Férfikórus, a munkácsi, a kisdobronyi református kórusok, a mezővári gyermek és felnőtt református kórus, a gáti, a szernyei, az izsnyétei, a barkaszói, a bakosi és a nagydobronyi református kórusok.
Kárpátalja legnagyobb zenei eseményének nevezte a kórustalálkozót a főszervező, Héder János tiszteletes, kiemelve: „Annak ellenére, hogy most nagyon nehéz évet írunk, nagyon sok énekkar eljött. Büszkén vállalhatjuk a színvonalat. Ma a lelki hozadéka óriási annak, hogy összejövünk, amikor befestik falunévtábláinkat, félelmet akarnak kelteni bennünk. Megérezhetjük azt, hogy egy család vagyunk, nem vagyunk egyedül.”
A kórustalálkozó végén Héder János köszönetet mondott mindenkinek a türelemért, az áldásokban gazdag alkalomért, majd Ivaskovics Józseffel minden kórusvezetőnek egy-egy szál virágot és oklevelet adott át. Végül a résztvevők közösen énekelték el nemzeti Himnuszunkat, közben Horkay László nyugalmazott püspök és Ivaskovics József megkoszorúzta a templom előtt álló kopjafát.

dózsa