A vezérkar a mozgósítás ötödik hullámára készül

2015. április 20., 18:27

Végéhez közeledik a mozgósítás negyedik hulláma Ukrajnában, megkezdték a felkészülést az ötödikre – közölte Viktor Muzsenko, az ukrán fegyveres erők vezérkari főnöke, akit a Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változata idéz.

Muzsenko jelezte, hogy a negyedik mozgósítási hullám során sikerült teljesíteni az 50 ezer katona behívására vonatkozó tervet.

„Gyakorlatilag a negyedik mozgósítási hullám befejezéséhez közeledünk. Méghozzá a tervezett mutatókkal” – közölte a vezérkari főnök.

Ugyanakkor máris megkezdődött a felkészülés az ötödik mozgósítási hullámra.

„Jelenleg tart a mozgósítási források tanulmányozása. Már megkezdtük a behívók kézbesítését a sorozóbizottsági vizsgálatra és a személyes adatok pontosítása végett. A hivatalos sorozás abban a pillanatban kezdetét veszi, amint megkapjuk az erre vonatkozó utasítást a vezérkartól” – mondta el a fővárosi portálnak Ihor Szljuszarenko, a kijevi hadkiegészítő parancsnokság helyettes vezetője.

Bár a tervet teljesítették, a hadkiegészítő parancsnokságok bizonyos hiányosságokról számolnak be, melyek főként azzal vannak összefüggésben, hogy nincs elegendő a szakemberek bizonyos kategóriáiból, például légi irányítókból.

A portál emlékeztet, hogy Ukrajnában 2015-től újra bevezették a sorkatonai szolgálatot. A szolgálat időtartamát ezzel párhuzamosan másfél évre növelték, a sorkötelesek 27 éves korig hívhatók be.

(zn.ua/Kárpátalja)