Az RMDSZ-frakció szerint Románia nem tekintheti veszélyforrásnak legnagyobb kisebbségét

2015. március 31., 18:15 , 742. szám

Elutasította a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőházi frakciója múlt szerdán elfogadott állásfoglalásában, hogy veszélyforrásnak tekintsék Romániában az autonómia követelését.

Az etnikai autonómia követelését a román belügyminisztérium által közvitára bocsátott 2015 és 2020 közötti közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezete sorolta a közbiztonsági veszélyforrások közé.
,,A Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőházi frakciója a leghatározottabban elutasítja ezt az inkrimináló besorolást, amely közbiztonsági veszélyforrásnak nevezi közösségünk jogos, demokratikus törekvését. Szabadságjogaink ilyen jellegű korlátozása nem lehet stratégiába foglalt intézkedés egy olyan országban, amely immáron nyolc éve tagja az Európai Uniónak” – áll a dokumentumban.
A frakció a magyar közösségre nézve sértőnek, megbélyegzőnek és „mondvacsinált veszélyt tartalmazónak” minősítette, hogy a bukaresti belügyminisztérium ,,a területi autonómiáért való békés és demokratikus utcai megnyilvánulásokat a rasszista, xenofób, szélsőséges és más ehhez hasonló intoleráns megnyilatkozások közé sorolja”.
A testület annak a feltételezésének adott hangot, hogy a belügyminisztériumi besorolásnak a tájékozatlanság az alapja. Leszögezte, hogy a romániai magyar közösség 1989 óta békésen, a többségi társadalommal párbeszédet és közvitát kezdeményezve, a részvételi demokrácia eszközeinek felhasználásával szeretné elérni a kulturális és területi autonómiát, és e célok megvalósításában eddig sem jelentett, ezután sem jelent veszélyt a közbiztonságra egyetlen magyar ember sem.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)