Nalivajcsenko ragaszkodik minden nem hivatalos fegyveres alakulat leszereléséhez

2015. március 25., 21:54 , 742. szám

Valentin Nalivajcsenko, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) elnöke szükségesnek tartja valamennyi olyan katonai struktúra és alakulat lefegyverzését, amely nem tagja az Ukrán Fegyveres Erőknek, a Nemzeti Gárdának, az SZBU-nak vagy a rendvédelmi szerveknek – jelentette a Dzerkalo Tizsnya kijevi hetilap internetes változata.

„Most jött el az ideje a katonai vezetés, a Belügyminisztérium, az SZBU irányítása számára, hogy gondoskodjanak az ATO katonáiról, biztosítsák számukra az őket megillető jogi státust, a lehetőséget, hogy törvényesen belépjenek a jogszerűen működő fegyveres alakulatok kötelékébe: Ukrajna Fegyveres Erőiébe, a Belügyminisztériuméiba, a Nemzeti Gárdáéiba vagy az SZBU-éiba” – közölte Nalivajcsenko március 24-én az Ötös Csatorna műsorában.

Hangsúlyozta: „A többieknek, akik nem akarnak belépni (a fegyveres erők, a Belügyminisztérium, a Nemzeti Gárda, az SZBU kötelékébe), le kell adniuk a fegyvert, és más viselkedési modellt kell választaniuk – el kell hagyniuk az ATO övezetét, sőt mi több, nem hozhatnak létre semmiféle törvénytelen katonai vagy félkatonai szervezetet, és nem léphetnek be ilyenekbe.”

„Komolyan vesszük, hogy végérvényesen le legyenek fegyverezve és meg legyenek fosztva a licenctől azok a struktúrák, amelyeknek közük van valamely jól koordinált bandaképződményhez vagy részét képezik annak” – jelezte Nalivajcsenko.

A Dzerkalo Tizsnya emlékeztet, március 24-én Valentin Nalivajcsenko, az SZBU elnöke kijelentette: az Ukrán Fegyveres Erők egyenruháját viselő egyesült bandaképződmények veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra és a lakosság biztonságát is veszélyeztetik.

A rendőrség nyomozást folytat Viktor Mandziknak, az SZBU munkatársának nagy visszhangot kiváltó meggyilkolása ügyében. A vizsgálat fegyveres bandaképződmény létrehozásának ténye miatt indult.

(zn.ua/Kárpátalja)