Bocsánatot kért az ukrán belügyminiszter

2015. február 27., 21:37

Bocsánatot kért Arszen Avakov ukrán belügyminiszter pénteken az egész országtól azért, hogy a hatóságok túlzott erőszakot alkalmaztak előző éjjel Kijevben az ukrán jegybank előtt tüntetőkkel szemben.

A tárca vezetője Facebook-oldalán hozzátette, hogy az éjjel az incidens helyszínén személyesen is bocsánatot kért a demonstrálóktól. Emellett ígéretet tett arra, hogy a történteket alaposan kivizsgálják, és 48 órán belül nyilvánosságra hozzák a vizsgálat eredményét.

Elmondta, megállapodtak a tüntetőkkel, hogy az objektív nyomozás érdekében a birtokukban lévő fényképeket és videofelvételeket a hatóságok rendelkezésére bocsátják.

Péntekre virradó éjjel a nemzeti bank épülete előtt – amely a belvárosban van a Függetlenség teréről nyíló Insztitutszka utcában – a jegybanki vezetők távozását követelő demonstrálók és a rendőrök között összecsapás tört ki, amelyben négyen megsebesültek. A tüntetők elmondása szerint az váltotta ki az összecsapást, hogy az eső miatt felhúztak egy ponyvasátrat, hogy az alá húzódjanak. A rendőrök felszólították őket, hogy a sátrat bontsák el, aminek a demonstrálók nem engedelmeskedtek. A szóváltás tettlegességig fajult, végül a hatóság emberei buldózerrel rombolták le a sátrat. Az incidensről a YouTube videomegosztón közzétett felvétel tanúsága szerint a demonstrálókra, akik alig néhány tucatnyian voltak, jelentős létszámfölényben lévő rohamrendőrök támadtak.

A demonstráció, amelyet szervezői „pénzügyi Majdannak” neveztek el, már kedden elkezdődött. A tiltakozók a hrivnya árfolyamának mélyzuhanása, a külföldi valutában felvett hitelek törlesztőrészleteinek ennek nyomán bekövetkező jelentős emelkedése miatt követelik Valerija Hontareva jegybankelnök és helyettese, Olekszandr Piszarjev távozását, valamint sürgős intézkedést a kormánytól a hitelesek megsegítésére.

Megfigyelők szerint Kijevben egyre nő az elégedetlenség a lakosság körében az egyébként sem könnyű életkörülmények további jelentős romlása – a drágulás, a bérek elértéktelenedése és munkahelyek megszűnése – miatt. Egyre többen vannak, akik ezért a jelenlegi vezetést hibáztatják, és nem fogadják el azt a magyarázatot, hogy az ország pénzügyi, gazdasági és szociális helyzetének ilyen mértékű romlásának egyedül a Kelet-Ukrajnában zajló fegyveres konfliktus az oka.

Helyszíni jelentések alapján péntek reggel néhány tucatnyi új tüntető érkezett a jegybank épülete elé, hogy felváltsák az éjjel ügyeletet tartó társaikat. Azt mondják, hogy napközben újabb demonstrálók fognak csatakozni hozzájuk.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)