Újabb veszteségeket szenvedett el az ukrán hadsereg

2015. január 27., 17:59

Kilenc ukrán katona vesztette életét és 29 sebesült meg az elmúlt 24 órában az oroszbarát szakadárok ellen vívott kelet-ukrajnai harcokban – közölte kedden az ukrán fegyveres erők főparancsnokságának szóvivője.

Vladiszlav Szeleznyov elmondása szerint a szeparatisták 120-szor lőtték az ukrán katonai állásokat mintegy harminc településen. A legtöbb támadást a stratégiai jelentőségű Debalceve város ellen intézték, amely fontos vasúti csomópont Donyecktől mintegy ötven kilométerrel északkeletre – tette hozzá.

A szóvivő azzal is vádolta a lázadókat, hogy hat olyan települést lőttek, ahol nincsenek is ukrán katonák. Az ENSZ adatai szerint a fegyveres konfliktusnak tavaly április óta már ötezernél több halottja van.

Kelet-Ukrajnában a legsúlyosabb harcok dúlnak azóta, hogy a szemben álló felek tavaly szeptemberben tűzszünetben egyeztek meg. A lázadók offenzívát indítottak Mariupol kikötőváros ellen, és azt hangoztatták, hogy bekerítik Debalcevét, ahol a leghevesebb összecsapások voltak.

A Mariupol elleni rakétatámadás háborús bűncselekmény volt, mert szándékosan civilek ellen irányult – jelentette ki egy ENSZ-tisztségviselő a Biztonsági Tanácsnak az ukrajnai helyzet miatt összehívott hétfői rendkívüli ülésén. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megvizsgálta a becsapódások okozta tölcséreket, és megállapította, hogy a rakétákat az oroszbarát lázadók kezén lévő területről indították el – mondta Jeffrey Feltman, a világszervezet politikai ügyekben illetékes vezető tisztségviselője.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)