Nagynénje kényszerítette koldulni a tizenkét éves kisfiút

2015. január 27., 17:33

A beregszászi járási rendőrkapitányság gyermekvédelmi osztályának dolgozói a városi szupermarket mellett egy kolduló gyereket fedeztek fel. Kiderítették, hogy a saját nagynénje kényszerítette erre.

A 37 éves egyedülálló nő egyedül neveli három kiskorú gyermekét és unokaöccsét. Azért lakik vele az unokaöcs is, mert a kisfiú édesanyjánál már nincs hely.

A nő soha nem dolgozott, oktatásban nem részesült, korábban is vonták már büntetőjogi felelőségre.

A gyerekeket az úgynevezett „gyerekpénzbőlˮ tartja el, ami kicsit több, mint 2000 hrivnya. Más bevételi forrása nincsen. Ez a pénzösszeg természetesen nem elég, így a nő  először maga koldult, de a járókelők nem szívesen adtak neki pénzt. A nő úgy gondolta, hogy egy gyereket jobban megsajnálnak az emberek, ezért kiküldte az unokaöccsét koldulni. A pénzt, amit a kisfiú koldult, elvette, és élelmiszert vett érte.

A nő elmondása szerint, azon a napon, amikor a rendőrök elfogták az unokaöccsét, az ő egyéves fia egész nap sírt, de nem volt pénzük élelmiszerre, ezért kiküldte a gyereket kéregetni. A kisfiú két hónapon át heti két-három alkalommal kényszerült koldulni.

A nő ellen bűnügyi eljárás indult, háromtól öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

(transkarpatia.net/Kárpátalja)