Hét ukrán katona halt meg 24 óra alatt

2015. január 26., 23:03

A halálos áldozatok mellett 24-en sebesültek meg 24 óra alatt a szakadárokkal vívott harcokban az ország keleti részén – közölte hétfőn Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán fegyveres erők főparancsnokságának szóvivője.

Kelet-Ukrajnában a legsúlyosabb harcok dúlnak azóta, hogy a szemben álló felek tavaly szeptemberben tűzszünetben egyeztek meg. A lázadók offenzívát indítottak Mariupol kikötőváros ellen, és azt hangoztatták, hogy bekerítik Debalceve városát, ahol a leghevesebb összecsapások voltak. A legutóbbi jelentések szerint Mariupol ostromában eddig harmincan haltak meg és mintegy százan sebesültek meg.

Az ukrán hadsereg szerint a lázadók az elmúlt 24 órában 115 alkalommal lőttek katonai állásokat, valamint településeket a szakadárok kezén lévő keleti Donyeck és Luhanszk térségében. Az oroszbarát szeparatista Kelet-Ukrajna Kijev-párti hatóságai eközben azt jelentették be, hogy a gyerekek kimenekítésére készülnek Donyeck és Luhanszk megye több településéről a Mariupol elleni támadások után.

Vjacseszlav Abroszkin Donyeck megyei rendőrfőnök elmondása szerint a Donyeck városától 20 kilométerrel északkeletre fekvő Marjinkából és Krasznohorivkából a közeli Dnyipropetrovszk körzetébe telepítik át a gyerekeket. Luhanszk megye Kijevhez lojális kormányzója, Hennagyij Moszkal azt közölte hétfőn, hogy még mintegy száz gyerek van a Popaszna körzeti Trojcke faluban (Luhanszktól 60 kilométerre), ahol két civil vesztette életét az elmúlt 24 óra heves harcaiban.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)