A Donyeck megyében élők többsége nem akarja az elszakadást

2015. január 24., 22:27

Egy friss ukrán felmérés szerint a Donyeck megyében élők többsége, 58 százaléka azt akarja, hogy a terület, ahol él, Ukrajna része maradjon. Ukrán médiaforrások eközben azt sugallják, hogy a Moszkva-barát szakadárok és az orosz televíziók propagandájukban csalásokkal igyekeznek igazolni a donyeckieknek „az ukránok iránt érzett gyűlöletét”.

A Demokratikus Kezdeményezések nevű ismert, szociológiai felméréseket végző alapítvány december 25. és január 15. között végzett közvélemény-kutatást Donyeck megyében. Munkatársai egyaránt felkerestek olyan településeket, amelyek a szakadárok megszállása alatt állnak, illetve olyanokat, amelyeket az ukrán fegyveres erők már visszafoglaltak.

A megkérdezetteknek csak 35 százaléka válaszolta azt, hogy szeretné, ha a Donyec-medence elszakadna Ukrajnától. Közülük 20 százalék azt szeretné, ha függetlenné válna, 15 százalékuk pedig azt, hogy Oroszországhoz csatlakozzon.

Eközben a Livejournal internetes oldalon megjelent egy blog, amelynek szerzője közzétett egy videofelvételt. Ennek tanúsága szerint a szakadároknak nem sikerült megfelelő tömeget összecsődíteni a donyecki repülőtéren folyó harcokban foglyul ejtett ukrán katonák megszégyenítésére, akiket kivezettek a városba, szégyenmenetet rendezve számukra.

Azt az ukrán katonát, akit a trolibusz elleni, nyolc halálos áldozatot követelő merénylet helyszínére vittek hátrakötött kézzel, a szakadárok önhatalmúlag kikiáltott „donyecki népköztársaságának” 3-4 aktivistája megverte. „Mindezt az orosz tévék úgy tálalták, mint az ukránok iránti össznépi gyűlöletet” – fűzte hozzá ugyanaz a blogger. Kiemelte, hogy az ukrán katona férfiasan szótanul tűrte a verést, világossá tette, hogy nem működik együtt a szakadárokkal. Nem volt hajlandó olyasmiket kimondani az orosz tévékamerák előtt, hogy „ez nem a mi háborúnk”, „becsaptak bennünket”, és hasonlókat, amiknek a kimondására a szakadárok általában rákényszerítik foglyaikat.

A blogger bemutatta a DN donyecki televízió tudósítását, amelyben az újságírók leleplezték a trolibusz elleni tüzérségi támadás után a kamerák előtt feldúltan nyilatkozó egyik helyi lakost. Kiderült róla ugyanis, hogy korábban lencsevégre kapták őt egy szeparatista megmozduláson, amelyen aktivistaként vett részt, és a mellére tűzve a szakadárok jelképét, az arany-barna sávos orosz cári György-szalagot viselte. Ezúttal azonban egy „véletlenül odatévedt” járókelő szerepét játszotta.

Közben Oroszországból is megosztottak egy másik leleplezést a Facebookon, amelyet közzétett az ukrán média. Eszerint egy felhasználó közzétett három fotót és egy híradós felvételt, amelyeken egy bizonyos orosz televíziós színésznő, Galina Pisnyak ugyancsak többféle szerepben jelenik meg. Egyszer az orosz média által Donyeck megyében kreált egyik incidens szemtanújaként, majd a volnovahai busztragédia egyik sérültjeként, most pedig a szétlőtt trolibusz megállójánál, bolti eladónak öltözve tűnt fel.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)