A magyar kultúra napja

2015. január 21., 14:48 , 732. szám

„Isten, áldd meg a magyart…”

Egyik legfiatalabb nemzeti ünnepünk a magyar kultúra napja, melyet 1989 óta, minden év január 22-én tartunk meg annak emlékére, hogy a Himnusz kéziratának tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le nemzeti imánk kéziratát. Kárpátalja-szerte is ezen a napon több megemlékezést tartottak melyek jó alkalmat jelentettek arra, hogy erősítsük nemzeti öntudatunkat és az egyetemes magyar kultúrához való kötődésünket. Emellett igyekszünk összefogni közösségeinket, melyek tagjaiból a súlyos megélhetési nehézségek, saját gondjaik következtében egyre jobban kivész a közösségi szellem, és fennáll a társadalom atomizálódásának veszélye.

Megjegyzendő, hogy a magyarság a költemény (alcímével és eredeti írásmóddal: Hymnus – A magyar nép zivataros évszázadaiból) megírásakor sem volt könnyű helyzetben. A reformkor még nem vette kezdetét, a társadalmi és gazdasági elmaradottság mellett a bécsi udvar még a rendi alkotmányt is lábbal tiporta, az országgyűlések összehívása helyett rendeletekkel igazgatta a Habsburgoknak alávetett Magyarországot. Ebben a helyzetben fogant meg Kölcsey lelkében a Himnusz, melynek kerete – az első és az utolsó versszak – Istenhez intézett ima a nemzet sorsának jobbra fordításáért. A közbeeső versszakokban pedig röviden összefoglalja történelmünket, a korábbi évszázadok gazdasági virágzásával, diadalmas harcainkkal, Mátyás király sikeres hódításaival, majd a későbbi évszázadok vereségeivel, testvérharcaival, pusztulásaival.
A költeményt a nemzeti közmegegyezés tette az egész magyarság himnuszává, korábban ugyanis a protestánsok a „Tebenned bíztunk elejétől fogva” kezdetű 90. zsoltárt, a katolikusok pedig a „Boldogasszony Anyánk” és az „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga” kezdetű éneket tartották himnuszuknak. A Kölcsey alkotta Himnusz megzenésítésére 1844-ben kiírt pályázatot Erkel Ferenc, a magyar nemzeti opera megteremtője, a Nemzeti Színház karmestere nyerte meg, s a művet először 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban. Hivatalos állami ünnepségen azonban első ízben csak az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején, 1848. augusztus 20-án adták elő. A függetlenségi harc elbukása után, a császári önkényuralom idején betiltották, s csak az 1859-es francia–piemonti–osztrák háborúban elszenvedett súlyos Habsburg-vereség után, az abszolutista rendszer meggyengülésekor csendülhetett fel újra a Nemzeti Színház egyik előadása alkalmával. Az 1867-es kiegyezést, Magyarország alkotmányosságának és részleges önállóságának visszaszerzését követően természetesen szabadon énekelhették, előadhatták, ám csak 1903-ban lett Magyarország törvény által elfogadott himnusza. A trianoni rablóbéke aláírását követően – úgymond a nemzet gyászának kifejezése érdekében – ütemét sajnálatos módon lelassították, pedig az eredeti, erkeli hangszereléssel játszott zenéje több dinamizmust, optimizmust áraszt. Az 1949. évi, kommunista alkotmányt alapjaiban megváltoztató 1989-es alkotmánymódosítás során pedig az 1989. évi XXXI. törvény nemzeti jelképeink sorába iktatta a Himnuszt.
Ne feledjük: a nehéz körülmények között megszületett Himnusz után nem sokkal kezdetét vette a Magyarországot megújító reformkor, s bár ma megannyi nehézséggel küszködünk, sohase adjuk fel a jobb jövőbe vetett reményt – és tegyünk is ezért a jobb jövőért.

Lajos Mihály