Az ikon: evangélium, örömhír – találkozás
A zenében, szobrászatban, festészetben, s összességében a képzőművészeti ágazatok között különleges helyet foglalnak el a szakrális, egyházhoz, valláshoz kötődő alkotások. S ezekre talán különösen igaz az, hogy megosztják a hallgatók, szemlélők véleményét, hiszen mindazt, amit Jézus Krisztus megtestesít, amit életével és halálával tett és tesz értünk, sem szavak által, sem vászonra vetve vagy épp agyagból megformálni nem lehet könnyű.
Megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan dolgok ezek. A keleti katolikus és ortodox egyházakban viszont különösen nagy hangsúly esik a képi ábrázolásra, hiszen ahogy a liturgiák, szentmisék az ikonokkal (is) díszített templomokban zajlanak, úgy sokan mindennapi imájukat is szentképet szorongatva, az előtt fejet hajtva végzik. Ezek az ún. liturgikus képek az ikonok, amelyek történetüket, elkészülésük folyamatát, mondanivalójukat tekintve sokkal többek egy egyszerű képnél.
Az ikonfestést érintő kérdésekről Zolcsák Miklós ikonfestővel beszélgettem.
– Mikorra nyúlik vissza az ikonfestés története?
– Az ikonfestészet Jézus megtestesülésétől számítandó, hisz Ő képezi alapját. A protestánsok manapság elutasítják a képi ábrázolást, de a katolikus, ortodox és keleti egyház méltóképpen bánik vele, hisz Jézus Krisztus megtestesülése által ábrázolható vele az Atya, a Fiú, Mária és a szentek is.
Az első ikonfestő Szent Lukács volt, aki Máriát festette meg, így ő az ikonfestészet és az ikonfestők védőszentje. Később kialakult két különböző irányzat: az udvari ikonfestészet, melynek művelői a királyok, császárok, pátriárkák udvarában tevékenykedtek, s sokkal színesebb, gazdagabb, ékkövekkel, arany- vagy ezüstborítással díszített ikonokat készítettek megrendelésre, és a vándor ikonfestőké, kiknek a legegyszerűbb, „legszegényebb” a festészetük.
A keleti és nyugati egyházak 1054-ben történt szétválásával különvált az ikonfestészet. Keleten megmaradt olyannak, amilyen volt, míg nyugaton az ikon világába bekerült a reneszánsz, a rokokó és a különböző stílusirányzatok, és ez egészen más ikonfestészetet eredményezett.
Az ikonoknak épp az a sajátosságuk, hogy transzcendenciát, értelmet bemutatva az isteni világot lehozzák földi életünkbe, ezzel emelve föl minket. Az ikon nem más tehát, mint az isteni világ megjelenítése világunkban. Bemutatja, hogy az ember célja az örök életbe való eljutás. Hogy nem a földi élet a végső célunk, hanem az Istennel való találkozás. Amikor ránézünk egy ikonra, azonnal Krisztus és Isten kegyelme jut eszünkbe. Arra akarja felhívni figyelmünket.
– Kezdetben milyen anyagokkal dolgoztak az ikonfestők?
– Porfestéket és különböző enyveket használtak. Aztán áttértek a tojássárgájára és az állati eredetű anyagokra. De a modern technika ezeket már fölváltotta. Az ikon elkészítésének folyamata hosszabb és nehezebb volt, mint most. Az első ikonfestők, a szerzetesek manufaktúrában dolgoztak. A szerzetesi házakban 4-5-en foglalkoztak ikonkészítéssel. Volt, aki a fa kiválasztásával, merevítésével foglalkozott, volt, aki a rajzolással, az alapozással, karcolással, és volt, aki kimondottan csak a díszítéssel. Két-három hétbe is beletelt, amíg elkészült egy. A modern művészek pedig akril-, pigment- és olajfestéket is használnak, s az alapozás sem olyan bonyolultan zajlik, mint annak idején. Én a hagyományos festészet híve vagyok. Szeretném Kárpátalján is megszerettetni az ikonfestést, elültetni az érdeklődőkben az ikonos lelkületet, hogy festés közben szívükben és lelkükben ott legyen az a Jézus Krisztus, aki értünk vállalta a keresztfát.
– Az ikon elkészítése igényel egyfajta lelki felkészültséget is?
– Mindenképp! Amikor valaki eldönti, hogy festeni fog, elindul benne egyfajta lelki folyamat: elkezd barátkozni azzal a személlyel, akit megfesteni készül (Jézussal, Máriával, a szentekkel). Aztán előkészíti az eszközöket és nekifog a festésnek. Ezeket a folyamatokat ima övezi, hisz arra kérjük Istent, hogy segítsen a munkában. Az ima nélkülözhetetlen.
– Tehát mire elkészül az ikon, addigra az ikonfestő közelebb kerül ahhoz, akit meg akar testesíteni.
– Világossá válik, megerősödik benne az a tudat, hogy jól döntött, amikor nekikezdett, hogy láthatóvá tett valakit, s az említett lelki, fizikai és szellemi összerő által elkészült az ikon. Mondhatjuk, hogy az ikon egyfajta születés, s azzal, hogy megszületett, nem csupán az enyém, hanem mindenkié lett.
– Tehát küldetése van…
– Igen. Az, hogy emlékeztesse az embert arra, hogy Isten országának elnyerésére van hivatva, és nem csupán földi élete van, hanem a Menny és Isten országa is az övé lehet. Három nagyon fontos üzenete van: hitre nevel, kimondja, hogy az örök élet várományosai vagyunk, szépségével pedig az esztétikumra, a művészetre hívja fel figyelmünket. A liturgikus gazdagságon kívül az ikon is nagy kincsünk, mely ünnepeinknek is része, s mellyel ma is üzenni tudunk másoknak. A művészeten keresztül bárkit meg lehet szólítani, mert akár kereső, akár hit nélküli emberről legyen is szó, a művészetre mindenki nyitott. Az ikon által újra és újra beszélni tudunk Krisztusról, hisz Ő is azt mondta: „…Hirdessétek az evangéliumot!”. Az pedig nem más, mint az örömhír.
Több mint 25 éve foglalkozom már ikonokkal. Nagyon sok emberrel találkoztam közben, s nagyon sok gyereket tanítottam ikont festeni. A találkozás, s annak az öröme, hogy általam valaki más is találkozik az ikonnal, mindig örömmel tölt el, s megerősít abban a hitemben, hogy missziós feladatom van: az ikonok terjesztése, megismertetése a feladatom, küldetésem. Nem csupán pap vagyok, hanem ikonfestő is, aki arra tette fel az életét, hogy a Szentháromságot szolgálja. Ezért is szeretem annyira az ikonokat. Hisz a liturgiában a nagycsütörtököt, nagypénteket, a titkos vacsorát éljük át titokzatos módon, s ezt ecsettel és festékkel áttesszük fára. A kenyérben ott van Krisztus teste, a borban pedig a vére. A kenyérben, borban lévő Krisztus szó által változik testté és vérré. Az ikon pedig a hit által változik fává és látható anyaggá. Ez teszi teljessé a krisztusi hitigazságot, Krisztus szeretetét.
Espán Rita
