Megérkezett Kijevbe az IMF küldöttsége

2015. január 8., 15:50 , 731. szám

Megérkezett Kijevbe és megkezdte a munkát csütörtökön a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége – közölte az ukrán kormány és a valutaalap kijevi képviselete.

A Nikolaj Georgiev vezette szakértői csapat január végéig tárgyal az illetékes ukrán hatóságokkal, hogy áttekintsék a gazdasági helyzetet és a kormány által vállalt kötelezettségek teljesítését.

Az IMF tavaly áprilisban 17 milliárd dolláros, két évre szóló hitelprogramot hagyott jóvá Ukrajna számára. Ez része annak a 27 milliárd dolláros segélycsomagnak, amelyet nyugati államok nyújtanak az országnak. Az IMF a segély megítélésekor azonnal át is utalt Kijevnek 3,2 milliárd dollárt. A második, 1,39 milliárd dolláros részletet szeptember elején kapta meg Ukrajna.

Valerija Hontareva, az ukrán központi bank elnöke azt szeretné, hogy a következő fordulóban az IMF egyszerre három részletet utaljon át a tavaly jóváhagyott segélykeretből.

Hontareva azt reméli, hogy részben az IMF kölcsönrészeinek köszönhetően idén 15 milliárd dollárra nőhet az ország devizatartaléka a tavaly novemberi mintegy 9,9 milliárd dollárról. Arra számít, hogy ha Kijev megkapja az IMF-től a pénzt és a beígért más nyugati pénzügyi támogatást, a hrivnya árfolyama stabilizálódik, miután tavaly értékének csaknem felét elvesztette a dollárral szemben.

Londoni pénzügyi elemzők úgy vélik, hogy a valutaalap ukrajnai hitelprogramjának teljes átalakítására lenne szükség, mivel az ukrán államháztartás külső finanszírozási igényei a következő két évben többszörösen meghaladják a tervezett IMF-folyósításokat.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének közgazdászai szerint Ukrajnának 2015-ben és 2016-ban összesen 41 milliárd dollárnyi külső finanszírozásra lesz szüksége, az IMF azonban eddig 11,8 milliárd dolláros, az Európai Unió pedig további 6 milliárd dolláros finanszírozást vállalt erre a két évre. Mindezt összevetve nem kevesebb, mint 23,2 milliárd dollárnyi – egyelőre fedezetlen – finanszírozási rés mutatkozik. Ez a 2015-re becsült ukrán hazai össztermék 24 százaléka.

(MTI/Kárpátalja)