Ady Endre:A hatalmas tél

Törvénye van a Nyárnak

S nincs törvénye a Télnek:

Nyáron némák a faluk,

Télen pedig kótyagosak,

Összevissza beszélnek.

Fázón átüzengetnek,

Jéggel, hóval borítva:

„Hé, szomszéd, most mondja meg,

Szeretem a más titkait,

Van-e valami titka?”

És szólnak, üzengetnek

A kis faluk így télen.

Szeretik egymást nagyon

S hófedeles házaikat

Ki-kitárják kevélyen.

És mindent elárulnak

A hó alatt a falvak:

A kis falusi erőt,

A sok mihaszna életet

S a nagy téli hatalmat.

S ha jön a Nyár, szégyenli,

Hogy megbotlott, megcsetlett:

Nyáron néma a falu,

Titoktartó s az emberek

Dolgoznak és szeretnek.

Dolgoznak és szeretnek,

Némán, izzadva, félve

És százszor szent titkaik,

Melyeket megszentelt a Nyár,

Bedobálják a Télbe.

Egy igazán közvetlennek nevezhető Ady-vers az emberek természetéről. A hatalmas tél nagyon pontos, akár egy szociográfiai leírásban is szerepeltethető megfigyelésről tanúskodik. Egész pontosan arról számol be, hogyan alkalmazkodik az ember természete a kétféle falusi életmódhoz, a nyári és a téli hónapokhoz: a nyári munkálkodáshoz és a téli pihenéshez. Mert lehet négy évszak, a falu emberének leginkább e kettőhöz van igazán köze. A hatalmas tél közvetlensége abban áll, miként mondja el a szerző „a Nyár törvényét”, és miként „a Tél törvény-nélküliségét”. Megtudhatjuk, hogy nyáron „titoktartóak az emberek”, olyankor „dolgoznak és szeretnek”, télen viszont „kótyagosak”, „összevissza beszélnek”. Télen a Nyár minden titkát kifecsegi az ember, és aztán kezdődhet minden elölről. Mondhatni, tökéletesen működő emberi intézmény „a falu nyári törvénye” és „téli törvény-nélkülisége”, hiszen az ember egyfelől bezárkózó, másfelől viszont kitárulkozó. És mindkét véglet rendkívüli örömöket tartogat…

Penckófer János