Az építkezéshez engedély szükséges

2014. november 27., 06:30 , 724. szám

„Felépíthetek-e egy gazdasági épületet (kamrát) a lakótelepi 16 lakásos tömbház mellett, ha ugyanott áll már egy garázsom az általam tavaly privatizált földrészlegen? Szükség van-e ehhez külön engedélyre?”

– Az új építmény emelésével, a rekonstrukcióval, a műszaki korszerűsítéssel, a restaurációval és a nagyjavítással összefüggő építési munkálatok engedélyezésének rendjével és feltételeivel összefüggésben Az építési munkálatok engedélyezésének rendjére vonatkozó rendelkezések című dokumentum az irányadó, melyet Ukrajna Állami Építészeti Hivatala hagyott jóvá 2000. december 5-én. E rendelkezés a vonatkozó jogszabályokon alapszik, s betartása minden esetben kötelező.

Az építési engedély tanúsítja az építő (a megrendelő) és a fővállalkozó jogát a jóváhagyott tervdokumentációnak megfelelő építési munkálatok elvégzésére, a műszaki hálózatokhoz való csatlakozásra, valamint feljogosítja az illetékes hatóságokat a szükséges földmunkák elvégzésének engedélyezésére. Az építési engedélyt a helyileg illetékes állami építészeti ellenőrző szervek állítják ki, amelyek egyúttal a kiadott engedélyek nyilvántartását is végzik.

A szóban forgó engedély nélkül tilos építési munkálatokat végezni. Az e követelmény megsértésével végzett munka önkényes építkezésnek minősül a törvények értelmében, akár önkényesen elfoglalt földrészlegen, akár az építő-építtető tulajdonát képező területen kerül rá sor.

hk