A válókereset benyújtásáról

2014. október 9., 06:30 , 717. szám

„Testvérem falun él négy kiskorú gyermekével, míg felesége elutazott Oroszországba, ahol valószínűleg összeköltözött egy másik férfival. A bátyám szeretne elválni, méghozzá úgy, hogy a gyerekek vele maradhassanak. Ehhez elvben minden feltétel adott, hiszen szüleink családi házában él, s bár hivatalosan munkanélküli, az egész családot ő tartja el. Milyen dokumentumokat kell benyújtania, miként zajlik a válás?”

Ukrajna Családi Törvénykönyve értelmében a válást a bíróság mondja ki a megállapított eljárás lefolytatásának eredményeként. Ehhez a lakóhely szerint illetékes bíróságon válási keresetet szükséges benyújtani, amelyben meg kell indokolni a házasság felbontásának okát. Ugyanebben a keresetben a férj egyúttal kérheti a bíróságot, hogy döntsön a gyerekek elhelyezéséről, azaz jelölje ki a lakhelyüket.

Ahhoz, hogy a bíróság a gyerekek lakóhelyéül az apa otthonát jelölje ki, dokumentumokkal kell igazolnia, hogy képes biztosítani gyermekei számára a megfelelő életfeltételeket és nevelést (mindenekelőtt azt, hogy rendelkezik-e az eltartásukhoz szükséges ingatlannal és jövedelemmel, illetve, hogy életvitelével összeegyeztethető-e a gyerekekről való gondoskodás).

A hétévesnél idősebb gyerekeknek jogukban áll önállóan eldönteni, hogy melyik szülővel szeretnének élni, s véleményüket a bíróság messzemenően figyelembe veszi.

hk