Vajda János: Gina emléke
Szól a zene, olyan szépen szól,
Csodálatos búból, bánatból.
Oly szomorú, mint az őszi szél.
Fogy a sugár, hull a falevél.
Honnan e bús hangok, mely tájról?
Messze, nagyon messze világból?
Fekete és gyászos üzenet,
Vége immár, vége mindennek!
Nem is szomorú már, de szilaj;
Nem is sóhajtás, de kínos jaj;
Szívem tépik, fejem ingatják,
Mint a szél a fának sudarát.
Ide hamar azt a poharat!
Egyre vadabb, egyre szilajabb...
Majd sikoltva fölkacag, nevet –
Egybe szétveti a fejemet.
Most megint oly csöndes búsan szól,
Mintha jönne mélyből, föld alól.
Oh, de mért is marad életbe,
Aki egyszer el van temetve!...
A magyar lírában sokféle szerelemmel találkozhatunk, ám ezek közül a Vajda Jánosé az egyik legkülönösebb. Mindenki előtt ismert tény, hogy bizonyos Kratochwill Georgina nevű hölggyel tartott egy igen rövid ideig a költő kapcsolata, ám ez meghatározta Vajda János egész életét. Nemcsak egy-két éven át, de még csak nem is tíz, sőt nem is húsz, hanem harminc esztendőn keresztül születtek versek a Gina-szerelemből. Nem azért maradt fönn tehát Gina neve, mert Esterházy Mihály grófot választotta Vajda János helyett, majd egy cirkuszigazgatóhoz ment feleségül, hanem mert olyan maradandó szépségű költemények ihletője lehetett, mint amilyen a Húsz év múlva vagy a Harminc év után. A Gina emléke pedig egy egész ciklus, melynek jól ismert darabja a „Szól a zene, olyan szépen szól” kezdetű költemény. A szerelmes versek kedvelői számára figyelemre méltó ez a vers, melynek melankolikus hangvétele mögött tisztán érezhető, mekkora fájdalommal kell megküzdenie a Gina emlékét hordozó megnyilatkozónak…
Penckófer János