Duatlon az aknaszlatinai bányász-községnap tiszteletére

2014. szeptember 4., 07:30 , 712. szám

A hagyományoknak megfelelően augusztus utolsó vasárnapján – ami az idén egyúttal a hónap utolsó napjára, 31-re esett – Aknaszlatinán az idén is megrendezték a bányász-községnapot. Kocserha Jánostól, a Tisza-menti nagyközség alpolgármesterétől megtudtuk, a múlt évben úgy döntöttek, hogy mivel a történelmi Máramaros vármegyében nemcsak Aknaszlatinán, hanem más településeken is bányásztak sót, a bányász-községnap keretében felkeresnek egy-egy helységet, ahol foglalkoznak vagy korábban foglalkoztak sókitermeléssel.

A múlt évben a jelenleg Romániához tartozó Aknasugatagot látogatták meg, mely az Iza folyó völgyének egyetlen, jelentős magyar népességgel rendelkező települése. Az idén pedig az Aknaszlatina–Rónaszék–Aknaszlatina útvonalon, 52 kilométeres távon rendeztek duatlont (futásból és kerékpározásból álló sportág). A túra kilenc résztvevője – Grinykó Román, Munkácsi György, Názárovych Zsolt, Rednyik Marina, Ángyus Karina (mindannyian az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola tanulói), Kocserha Zsolt, Kocserha János alpolgármester, Takár Károly (Katyó) és Takács Attila, a Máramarosszigeti Leöwey Klára Elméleti Líceum matematikatanára – pontban déli 12 órakor, a déli harangszó zengése mellett indultak el az aknaszlatinai bányászkápolnától. Az indulókat Uhály György, Aknaszlatina polgármestere búcsúztatta. A résztvevők között a legfiatalabb a mindössze tízéves Grinykó Román volt.

A jelenleg Romániához tartozó, részben magyarlakta Rónaszékre érve, a duatlonozók a helyi Nepomuki Szent János-kápolnánál fejezték be túrájukat. Megtekintették a helybeli római katolikus templomot, valamint a sós fürdőt. Majd hazafutottak-kerékpároztak Aknaszlatinára. A nemes kezdeményezés a jövőben is folytatódik, 2015-ben a Técső fölötti hegyekben fekvő Kerekhegyet keresik fel az aknaszlatinaiak, ahol a múltban ugyancsak foglalkoztak sóbányászattal.

Lajos Mihály