Táncoktatás és hitben való megerősítés egy helyen

2014. augusztus 21., 07:10 , 710. szám

A Kárpátaljai Református Egyházmegye a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetével közösen augusztus 18. és 22. között első alkalommal szervezte meg közös tánctáborát, amelynek célja, hogy a résztvevőket élményekkel és ismeretekkel gazdagítsa, hitben megerősítse.

Az egyhetes tábor megnyitójára annak helyszínén, a Ráti Sion Missziós Központban került sor, ahol elsőként Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke köszöntötte a táborozókat s szüleiket. Köszöntőjében az összefogás, a KMKSZ és az egyház együttműködésének fontosságát hangsúlyozta:

– Ez a tábor híven tükrözi azt, hogy igenis lehet együttműködni, értékek mentén haladni. Sőt, úgy gondolom, közös értékek mentén haladni csak így lehet, s ezáltal lesz jövőnk, jövőtök is. Szerettünk volna egy olyan hetet szervezni nektek közös összefogással, amely egyrészt a kultúráról, táncról, hagyományokról is szól, másrészt pedig jó szórakozási lehetőséget, új ismeretségeket ad, közösséget teremt számotokra.

Baloghné Nagy Judit espe­resné asszony is köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve, hogy a tábor azon korosztályba tartozó gyermekeket is várt, akik koruk okán még nem jelentkezhetnek más táborokba. A táncoktatáson és szórakozáson túl pedig a szervezésnél a hitéletről sem feledkeztek meg, ezért a tábor minden napjára terveztek áhítatokat is.

Balogh Attila, az Ungi Református Egyházmegye esperese, a Ráti Sion Missziós Központ igazgatója gondolatain túl a központot is megosztotta a gyermekekkel, hogy élményekkel, tudással, ismeretekkel és lelkiekben is gazdagodjanak. Előbbieket a szórakozási lehetőségek és a foglalkozások, utóbbit pedig a mindennapi lelki útmutatás biztosítja. Köszöntőjét ezért Márk evangéliumának egy igeszakaszával, s a hozzá kapcsolódó útmutatással folytatta: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképp se megy be abba.” A tiszteletes elmondta: amikor Jézus e szavakat mondta, akkor részben a szülőkhöz is fordult, s nemcsak a tanítványokhoz, akik nem akarták a gyermeküket karukon tartó édesanyákat a Mester közelébe engedni. „Nekünk, szülőknek, legyünk akár hívő, Istenben bízó, vagy egyszerűen csak vallásos, vagy esetleg olyan emberek, akiknek nincs nagy meggyőződésük Isten dolgaira nézve, meg kell teremtenünk a lehetőséget gyermekeink számára arra, hogy Isten közelében nőjenek fel, hogy megismerjék Isten szeretetét, gondoskodását, megtartó erejét – hangsúlyozta Balogh Attila. – Földi életünkben a boldogsághoz, boldoguláshoz, értékekhez az kell, hogy Isten közelében, legyünk, s részesüljünk áldásában.”

Az Ungvári járás különböző településeiről, többek között Csapról, Sislócról, Gálocsból, Császlócról, Eszenyből érkezett ötvennyolc 1–6. osztályos gyermek a hét folyamán változatos programokon vett részt. A táncfoglalkozások alkalmával modern, latin és angol táncokat, s természetesen magyar néptáncot is tanultak. Mindennap sor került áhítatokra, de volt kézműves-foglalkozás, fürdőzési lehetőség, karaoke, táncest, népi hangszerek bemutatója, népdaltanítás is. Augusztus 20-án pedig a Csipkés Együttes tartott táncházat a résztvevőknek. A táncházat a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület támogatta.

Arról pedig, hogy mennyire volt hasznos a tábor, a 21-én megtartott zárkoncerten lehetett megbizonyosodni.

em