A Drahobráton gyűjt erőt a Kárpáti

Kézilabda

2014. augusztus 7., 07:00 , 708. szám

A hét végétől az ilyenkor megszokott felkészülési bázison, a magashegyi edzőtáboron, a Drahobráton gyűjt erőt a 2014–2015-ös idényre az Ungvári Kárpáti női kézilabda-csapata. Az együttes újonnan kinevezett szakvezetőjével, Valerij Vojnaloviccsal telefonon sikerült szót váltani a felkészüléssel kapcsolatban.

– Ungvárról indulva Munkácsot, Ilosvát, Husztot Técsőt és Rahót érintve érkeztünk meg az itteni magaslati edzőtáborba, és bár a mintegy hétórás utazás során kissé elfáradtak a lányok, az itteni kifogástalan körülmények, a friss levegő, a táj szépsége mindenért kárpótolt bennünk – kezdi a tréner. – A tervek szerint három hétig tartózkodunk majd itt, ahová elkísért bennünk a csapat egyik legnagyobb szurkolójának számító Heckó Nyina olimpiai bajnok is. Azt követően Ungváron folytatódik a felkészülés az őszi erőpróbákra, majd Lengyelországban veszünk részt egy nemzetközi tornán.

– Ha már az őszi megmérettetésekről beszélt, lehet-e már tudni, hogy mikor, és hány csapat részvételével indul az ukrán élvonalbeli pontvadászat?

– Erről még nem tudok pontos részleteket mondani, hiszen néhány héten belül kerül megválasztásra a kézilabda-szövetség elnökének személye, nyilván majd azután tisztázódnak a részletek. Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy hét vagy nyolc csapat részvételével szeptember derekán indul a hazai bajnokság.

– És mi a helyzet a nemzetközi kupaszerepléssel?

– Jelenleg annyit tudunk, hogy október második felében az Olympia London ellen mérkőzünk meg az EHF-kupa második fordulójában, és továbbjutás esetén egy svéd ellenfél következik a számunkra. Hogy pontosan mikor, és hol játszunk majd először a londoni klubbal, az még az elkövetkezendő hetekben derül ki.

– Mi a helyzet a játékosállomány terén, vannak-e újoncok a keretben?

– Igen, van egy-két új játékosunk, de a szerződtetésükről kapcsolatban még ugyancsak később mondhatok véglegeset. Addig is készülünk az új idényre, amelyben az a célunk, hogy újra bajnok legyen az együttes, illetve, hogy a nemzetközi porondon is jól teljesítsen a gárda.

(tamási)