Tőkés: Megbosszulta magát „az RMDSZ pártos kizárólagossága”

2014. június 26., 06:05 , 702. szám

Tőkés László szerint megbosszulta magát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) „pártos kizárólagossága”, a szövetség ugyanis sokkal rosszabbul szerepelt az európai parlamenti (EP) választásokon, mint öt vagy hét évvel korábban, az erdélyi magyarság pedig eggyel kevesebb képviselőt juttatott a testületbe.

A Fidesz-listán EP-mandátumot szerzett képviselő nagyváradi sajtótájékoztatóján elmondta, az RMDSZ annak ellenére „döntött negatív rekordot” a választáson, hogy versenytárs nélkül pályázott az erdélyi magyarok szavazatára, és olyan politikai személyiségek segítették a kampányát, mint Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, és Böjte Csaba ferences szerzetes. „Megszépítően szemfényvesztő politikai dicsekvésnek” minősítette az RMDSZ értékelését, mely szerint a szövetség jó eredményt ért el a választáson. Közölte, az RMDSZ 82 ezerrel kevesebb szavazatot kapott, mint 2009-ben. Míg a korábbi választáson a szavazatok 8,9 százalékát szerezte meg, mostani támogatottsága csak 6,3 százalékos volt.

Tőkés László az RMDSZ „annyian vagyunk, ahányan szavazunk!” jelszavára utalva kijelentette: sokkal több erdélyi magyar van, mint ahányan az RMDSZ jelöltlistájára szavaztak.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét is betöltő politikus a sajtótájékoztató után kiadott nyilatkozatában színvallásra szólította fel az RMDSZ-t a politikai kapcsolatai kérdésében. Megemlítette, a szövetség Bukarestben „a posztkommunista baloldallal” áll szövetségben, Európában a néppárthoz tartozóként viselkedik, Magyarországon pedig a Fidesz–KDNP-hez „dörgölődzik”. „Döntse el végre az RMDSZ, hogy a magyar nemzetpolitika imperatívuszának függvényében ki a barátja, és ki az ellensége” – fogalmazott nyilatkozatában Tőkés László. Arra is utalt, hogy a szövetség a román koalícióban Victor Ponta miniszterelnök és a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Bogdan Diaconu képviselő szövetségese, ugyanakkor ellenségesen viszonyul az EMNT-hez és az Erdélyi Magyar Néppárthoz (EMNP). „Azt kívánom az RMDSZ legjobbjainak, hogy teremtsenek rendet saját politikai táborukban, (...) szabaduljanak meg a soraikban meghúzódó erdélyi MSZP-től és SZDSZ-től” – fogalmazott nyilatkozatában Tőkés László.

(MTI/Kárpátalja)