Sátánista-per: öngyilkos lett az egyik vádlott

2014. június 16., 14:39

A Panorama Mukacsevo hírportál értesülései szerint felakasztotta magát a cellájában a rahói sátánista gyilkosság egyik elkövetője.

A vádlott holttestét a hajnali órákban fedezte fel a técsői vizsgálati fogház őrsége. Információk szerint az őrizetes a zárkája ágyának lepedőjével kötötte fel magát. Pavlo Baszarab járási rendőrkapitány közölte, hogy az eset kapcsán a fogház személyzete ellen a szolgálati kötelességük hanyag ellátása címén eljárást indítanak.

A Técsői Járásközi Bíróságon pénteken vette kezdetét a rahói sátánista gyilkosságként elhíresült emberölési büntetőügy elsőfokú tárgyalása. A múlt év októberében különös kegyetlenséggel gyilkoltak meg társai egy 18 éves fiatalembert Rahón. A gyilkosság elkövetésével gyanúsított 18 és 19 éves fiatalok az elfogásukat követően beismerték, hogy megkínozták, fojtogatták, majd gyakorlatilag kivégezték a helyszínre csalt egykori barátjukat.

Az ügy bírósági kivizsgálása kedden folytatódott volna bizonyítékok áttekintésével, illetve a tanúk és szakértők meghallgatásával. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a haláleset miatt elnapolják-e a keddre kitűzött tárgyalást.

Palkó István