Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

2014. január 2., 09:29, 677. szám

Nem kívánok senkinek se

különösebben nagy dolgot.

Mindenki, amennyire tud,

legyen boldog.

Érje el, ki mit szeretne,

S ha elérte, többre vágyjon,

s megint többre. Tiszta szívből

ezt kívánom.

Szaporodjon ez az ország

Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,

s ki honnan jött, soha, soha

ne feledje.

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,

vissza nem fognak a kátyúk…

A többit majd apródonként

megcsináljuk.

Végül pedig azt kívánom,

legyen béke. –

Gyönyörködjünk még sokáig

a lehulló hópihékbe’!

 

Kányádi Sándor verse valóban egy olyan „csendes pohárköszöntőnek” tűnik, melyben első hallásra (első olvasáskor) nincs az égvilágon semmi rendkívüli, nagyszerű vagy humorosan lényegre mutató. Ahogyan a legelején ki is jelenti a megszólaló, hogy nem kíván „különösebben nagy dolgot”, úgy a versben tényleg csupa megszokottan egyszerű, sőt hétköznapinak is nevezhető jókívánság szerepel. Például ilyenek: „Mindenki, amennyire tud, legyen boldog”, „érje el, amit szeretne” stb. De ha jól belegondolunk, akkor az „emberségben, hitben, kedvben” gyarapodó ország képe, valamint az, hogy senki se feledje „honnan jött”, mindenki legyen tisztában azzal, hogy kicsoda és miért létezik, csöppet sem elhanyagolható, semmitmondó gondolat, illetve figyelmen kívül hagyható kívánság. A „kátyúk”, vagyis a fölmerülő akadályok leküzdésében pedig mindig döntő az emberi összeszedettség. Aztán a vers végi két szó, a „béke” és a „hópihékbe” összecsendülése már valóban olyan, mint a koccintás hangja, mint egy „csendes pohárköszöntő újév reggelén”…

Penckófer János