Címerbiznisz

Melyik lehet az igazi?

2008. november 28., 09:00 , 411. szám
Molnár Zsolt, I. változat

A Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség 2005-ben indította útjára a Szülőföld Alap támogatásával a Magyar történelmi zászlókat, címereket minden magyar községnek nevű programját. Azóta talán már nem is maradt olyan település vidékünkön, amely ne kapott volna ajándékba egy településcímert, sőt akadnak olyanok is, amelyek kettőt, hármat is kiérdemeltek.

Jó példa erre az ungvári járási Szalóka, amely mára öt jelképpel is büszkélkedhet. A 780 lelkes Tisza-parti falucskának története során soha nem volt címere, a korábbi századokban a falu pecsétjének ábrája volt egyfajta, a települést szimbolizáló jelkép. 2004-ben azonban a KMKSZ Szalókai Alapszervezete a kisdobronyi Úr Sándorral megterveztette a falu címerét, amelyet ügyes kezű asszonyok zászlóba is hímeztek. Akkor még Szalókán senki sem sejthette, hogy egy évvel később anyaországi támogatással beindul Kárpátalján a címeradományozó program, azaz szinte elárasztják településcímerekkel a vidéket. 2005-ben a nagy összegű anyaországi támogatásnak köszönhetően újabb címert kap Szalóka. Igaz, Antal Jolán akkori polgármester 60 000 forintot kellett fizessen a magyarországi Molnár Zsolt címerkészítőnek, Szalóka és társközsége, Petrivka címereiért. De a dolog ezzel még nem ért véget, 2006-ban az új polgármester, Biró Sándor ugyancsak átvehet ünnepélyesen Szanyi Bélától, az UMDSZ Ungvári Járási Szervezetének ügyvezető alelnökétől egy, az előző kettőre nem igazán emlékeztető harmadik címert. A történet érdekessége, hogy a harmadik címert ugyancsak Molnár Zsolt készítette. Ráadásul az ismert budapesti jelképtervezőtől Pécsi L. Dánieltől megtudtuk, ő is megtervezte 2005-ben Szalóka címerét, amelyre a megtévesztésig hasonlít Molnár Zsolt első címere. Mindezek ellenére a szalókai atyafiak a község díszes falunévtáblájára Szalóka ősi okmányokon megtalált egykori pecsétjének szimbólumait pingáltatják, nem tudván dönteni a három, pontosabban négy címer között.

A történet szinte hihetetlen, de igaz, ráadásul Kárpátalján nem egyedi. Kenyeres Mária Kárpátinfóban megjelent (2008.07.02., 6. oldal) beszámolójából tudtam meg, hogy az UMDSZ és KHÖT vezetőinek ottjártakor "...A tiszakeresztúri címertervezet körül enyhe vita alakult ki, hiszen a község polgármesteri hivatalában már ott díszeleg egy saját kezdeményezés alapján elkészített címer." A Tiszakeresztúr közelében lévő Salánk szerencsésebb helyzetben van, hisz oppidum, vagyis mezőváros lévén már a XV. századtól rendelkezett pecsétnyomóval és címerrel. Így nem volt nehéz dolga a Salánkon élő Kész Barnabás címerfestéssel is foglalkozó történésznek. A nem hivatalosan addig is használt salánki címert a helyi tanács már tavaly hivatalos jelképpé nyilvánította, és június 29-én, a falunap keretében, ünnepélyes keretek között felavatta, illetve felszentelték a falu lelkészei is, csak egy nappal késte le az ünnepséget az UMDSZ címerátadó csapata. Az esetről a már említett Kenyeres Mária-írás a következőképpen számol be: "Salánkon a vendégeket Albók Ödön, a helyi UMDSZ-alapszervezet elnöke és aktivistái fogadták. A jelenlévők elmondták, hogy a lehetőség későn érkezett, ugyanis vasárnap egy másik, a KMKSZ által javasolt címer került elfogadásra a falunap keretében." Albók Ödön telefonon megerősítette, hogy az UMDSZ-től valóban kapott egy újabb címert Salánk, amit ha ott járunk, szívesen meg is mutat nekünk. Azt, hogy ez az új címer különbözik-e a település ősi címerétől, nem volt hajlandó elárulni.

De kinek és miért éri meg, hogy magyarországi pénzből ősi címert terveztessen olyan településeknek is, mint Szalóka társközsége, az 1930-as években létrejött, és kizárólag ukránok által lakott Petrivka, vagy a mindig is használt ősi címerrel rendelkező Salánk? Illetve kinek jó az, ha az anyaországi támogatásokat arra pazarolják, hogy Kárpátalján egyre több településnek, két, három vagy akár négy címere is legyen? A már említett Magyar történelmi zászlókat, címereket minden magyar községnek programra máig legkevesebb 11,5 millió forintot költött a Szülőföld Alapon keresztül a magyar állam.

A Karácsfalvai Görög Katolikus Líceum idei tanévnyitó ünnepségén a munkácsi millenniumi Turul-szobrot helyreállító Pákh Imre címert és zászlót adományozott ősei falujának, Karácsfalvának. A falu elöljárói láthatóan örültek az Amerikába szakadt támogató ajándékának, hisz a nagyszőlősi járási településnek azt megelőzően nem volt sem címere, sem zászlaja. A jelképeket maga Milán Sasik görög katolikus püspök szentelte fel. Az ünnepélyes, jelképszenteléssel egybekötött tanévnyitó után módom nyílt beszélgetni a címert megalkotó Pécsi L. Dániel budapesti jelképtervezővel, aki a következő adalékokat mesélte el a kárpátaljai címeradományozással kapcsolatban:

"Kutatásaim alapján ingyen és bérmentve elkészítettem néhány tiszaháti település hagyományos címerét. Ezután megkeresett Zubánics úr, aki azt mondta, hogy Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, és ha már a magyar állam biztosít erre pénzeket, akkor pályázzunk. Így 2005-ben az én terveim és árajánlatom alapján közösen pályáztunk a Szülőföld Alapnál, akik akkor ötmillió forintot megítéltek erre a célra. Vállaltam és elkészítettem a kárpátaljai magyar települések nagy részének címerét. Ők a címereket és címerterveket megkapták, de elfelejtették rendezni az anyagiakat. Mind a mai napig nem kaptam tőlük egy fillért sem, pedig milliókat kaptak kimondottan erre a célra. Felfogadtak később egy fiatalembert, aki felhasználta az én jelképeimet, ami nem korrekt dolog. Gyakorlatilag minimális változtatásokkal koppintják le az általam tervezett címereket. Sok általuk adományozott címeren látszik a kezem munkája. Igaz, kicsit lesilányítják, kivesznek egy-két kisebb elemet, de az általam tervezett címereket stílusukról meg lehet ismerni. Végül is közel harminc címert ingyen terveztem meg, közöttük a Kárpátaljai Református Egyház címerét is. Karácsfalva, Tiszaújhely és Tiszakeresztúr címere kivétel, mert azok elkészítését magánszemélyek rendelték meg és ki is fizették. De Borzsován, Csetfalván, Dédában, Kígyóson, Mezőváriban, Muzsalyban, Mezőkaszonyban és Nagydobronyban úgy tudom, hogy használják az általam tervezett címereket. Ami ma Kárpátalján zajlik címerügyben, az egyenesen megdöbbentő, egyes településeken évente avatják fel és dobják ki a szemétbe a települési címereket, mert ez valakinek jó üzlet."

De ha a címerkészítőt ki sem fizetik a programot koordináló Zubánics és Dupka "urak", akkor miért kerül ez a program a magyar adófizetőknek ilyen sokba?

Badó Zsolt