Porosenko aláírta a korrupcióellenes stratégiáról szóló törvényeket

2014. október 23., 18:23

Petro Porosenko ukrán államfő aláírta a korrupcióellenes stratégiáról szóló törvénycsomagot – vált ismertté csütörtökön az elnök internetes oldaláról. A törvény a 2014 és 2017 közötti időszakra határozta meg a korrupcióellenes küzdelem stratégiáját. A benne foglaltak szerint a kormánynak három hónapon belül kell kidolgoznia a program végrehajtásának mechanizmusát és a szükséges jogszabályi módosításokat.

A kitűzött célok között szerepel a választások, illetve a politikai pártok finanszírozásának átláthatóvá tétele, továbbá hatékony programok kidolgozása és megvalósítása a korrupció megakadályozására a központi vezetésben, a végrehajtó szerveknél és az állami vállalatoknál, valamint a felsoroltak tevékenysége átláthatóságának biztosítása. Egyebek között célul tűzték ki még az előterjesztésben a közbeszerzések átláthatóvá tételét, a bírói rendszer reformját a megvesztegetési lehetőségek kiszűrése érdekében.

A korrupcióellenes stratégia végrehajtásától azt várják, hogy javul a hatalmi ágak tevékenységének társadalmi megítélése, valamint nő a külföldi befektetők bizalma Ukrajna iránt, továbbá megteremti egy következetes korrupcióellenes reform alapjait.

Az ukrán parlament október 14-én hagyta jóvá a törvénycsomagot, a 450 tagú törvényhozásban a 298 jelen lévő képviselő közül 284 támogatta a javaslatot.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)