Magyarországi segítség a beregszászi víz- és csatornaműveknek

2014. október 23., 18:49

A napokban Beregszász polgármestere hivatalában fogadta a Nyírségvíz Zrt., valamint a beregszászi víz- és csatornaművek, a Vodokanal Kárpátvíz Kft. vezetőit – jelentette a mukachevo.net.

„A magyarországi Nyíregyháza szakembereivel megvitattuk Beregszász jelenlegi problémáit a vízellátás és csatornázás terén. A beszélgetés során reményemet fejeztem ki, hogy az EU-társulásnak köszönhetően új pénzügyi lehetőségek nyílnak meg, amelyek lehetővé teszik, hogy a város egész területén bevezessük a vizet és a csatornázást. Ebben a kérdésben számítok a magyar partner, a Nyírségvíz Zrt. szakmai segítségére. Mint Könnyű Zsolt gazdasági vezérigazgató-helyettes rámutatott, a támogatások elnyeréséhez nagyon fontos aktívan és több alkalommal is benyújtani a projekteket” – idézi a munkácsi portál a találkozóról Babják Zoltán beregszászi polgármester Facebook-oldalán közzétett beszámolót.

Egyébként a magyar vállalat nemrég 1,5 millió forint összegű támogatásban részesítette a Vodokanal Kárpátvíz Zrt.-t. Galajda József, a vállalat igazgatója arról tájékoztatott, hogy a támogatásból eszközöket (kábelt, fényszórókat, égőket stb.) vásároltak a víztisztító létesítmények és a fúrt kutak megvilágítására, továbbá videorendszert is kialakítottak a megfigyelésükre. Emellett ablakokra és ajtókra, a tetőzethez fűrészanyagra, szűrőkre, valamint a kapu elkészítéséhez szükséges horganyzott fémlemezre és acél idomokra is futotta a támogatásból.

(mukachevo.net/Kárpátalja)