Játszóteret avattak Szürtében

2014. október 23., 19:43

Október 19-én a helyi gyerekek és szülők nagy örömére felavatásra került a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület kezdeményezésére létrehozott játszótér.

A kicsiny terület, amely valószínűleg hamar a gyerekek kedvencévé válik majd, s az ennek létrehozását szolgáló adománygyűjtést az egyesület ez év tavaszán kezdeményezte. Anyák napján jótékonysági műsorra került sor a téglási kultúrházban a tervek megvalósítása céljából, s ezt követően még pár hétig volt alkalom a hozzájárulások átadására a helyi pizzériában. A nyár folyamán kezdetét is vették a munkálatok, múlt vasárnap pedig a szürtei gyermekek közös játékkuckója hivatalosan is megnyitotta kapuit.

A helyi református templom kertjében kialakított játszótér átadóján elsőként Kótyuk Zsolt helyi református lelkipásztor köszöntötte a jelenlévőket, köszönetét kifejezve Molnár Eleonórának, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnök asszonyának a kezdeményezésért és a megvalósítás érdekében tett fáradozásokért.

Molnár Eleonóra lapunknak elmondta:

– Egy település ékei az oktatási intézmények és a templom, ahol összegyűlnek az emberek, találkoznak, beszélnek egymással. Szürtében eddig baba-mama klubok keretében, mostantól pedig már az új játszótéren is közösségi életet élhetnek a kisgyermekes anyukák és gyermekeik, akik az iskolákba még nem, a templomba pedig csak ritkán jutnak el.

A játszótéren libikóka, kétszemélyes hinta és egy komplex, mászókás csúszda hivatott szolgálni a gyerekek szórakoztatását. A hely kialakítása és a játékok beszerzése összköltségének legnagyobb részét, nagyjából 90%-át az egyesület finanszírozta, kiegészítve ezzel a jótékonysági műsor során befolyt összeget. Munkájával, segítségével pedig nagyban hozzájárult a játszótér létrehozásához Ignácz Mária, a Téglási Kultúrház vezetője, a jótékonysági műsor szervezője, a Szürtei Vadásztársaság és az Italia Pizzéria.

N. R.