Már a munkácsi színház sem lesz orosz

2014. október 18., 15:21

A kelet-ukrajnai események hatására a Latorca-parti város drámai színházának kollektívája úgy határozott, hogy részben módosítja az intézmény nevét – jelentette a mukachevo.net.

A hírt megerősítette a portálnak nyilatkozó Irina Petrusz, a városi végrehajtó bizottság kulturális osztályának vezetője. Ezek szerint a kollektíva kezdeményezte, hogy a Kárpátaljai Megyei Állami Orosz Drámai Színház megnevezésből töröljék az „orosz” szót. Vagyis a teátrumot a jövőben Kárpátaljai Megyei Állami Drámai Színháznak neveznék.

Miután az intézményt a megyei hatóságok működtetik, ezért a névváltoztatást Ungváron kell engedélyeztetni, azonban azt beszélik, hogy máris pozitívan bírálták el a kezdeményezést – tette hozzá a mukachevo.net. Arról ugyanakkor nem szól a híradás, hogy módosul-e ezek után a színház repertoárja, illetve milyen összefüggést fedeztek fel a névváltoztatás kezdeményezői az orosz drámairodalom és az oroszországi politika között.

(mukachevo.net/Kárpátalja)