Holnap összeül a Kárpátaljai Megyei Tanács

2014. szeptember 29., 19:30

A KMT ülése szeptember 30-án, közép-európai idő szerint 9 órától veszi kezdetét Ungváron, a megyei közigazgatás épületében.

A kárpátaljai önkormányzat hivatalos honlapján közzétett napirendi javaslat értelmében a képviselők tárgyalhatnak majd egyebek mellett arról a kormányhoz intézett felhívásról is, amelyben a Beregszászt elkerülő út építésének folytatását szorgalmazzák, illetve kérik, hogy utaljanak ki a költségvetésből pótlólagos forrásokat erre a célra. Emellett módosítani szándékoznak a megye idei költségvetését, valamint környezetvédelmi és szociális kérdésekről is tárgyalhatnak majd.

A Karpatszkij Objektív tájékoztatása szerint a tanácsülést követően sajtótájékoztatót tart Ivan Baloga, a KMT elnöke és Vaszil Hubal, a megye kormányzója.

(zakarpat-rada.gov.ua/karpatskijobjektiv.com/Kárpátalja)