A KMKSZ nem adja fel a magyar körzet ügyét

2014. szeptember 2., 13:03

Az ukrán Központi Választási Bizottság (CVK) kijelölte a 2014. október 26-ára kitűzött előrehozott parlamenti választások egyéni körzeteinek határait. A kijevi bizottság nem változtatott a kárpátaljai tömbmagyarságot több körzetre felosztó, magyar képviselő parlamentbe juttatását ellehetetlenítő 2012-ben létrehozott körzethatárokon. Az erről szóló jegyzőkönyvet 2014. augusztus 30-án tették közzé Kijevben. A választási körzeteket a testület a 2012-es választójogi törvény szerint határozta meg, azonban azóta módosításokat eszközöltek a törvényben és a módosítások között szerepel az a tétel, mely szerint az egymandátumos körzetek határainak kialakításakor lehetőség szerint figyelembe kell venni a nemzetiségi arányokat és a közigazgatási-területi egység határait, a territoriális közösség érdekeinek és a nemzeti kisebbségek adott területen való letelepedésének figyelembe vételével kell meghatározni. A törvény szerint azoknak a közigazgatási-területi egységeknek, amelyek területén egyes nemzeti kisebbségek kompakt módon élnek, és amelyek határosak egymással, egy választókörzetbe kell kerülniük.

A választásokat megelőzően még 2014. augusztus 7-én a KMKSZ levélben fordult a Központi Választási Bizottsághoz és annak elnökéhez, melyben kérte a kompakt módon elhelyezkedő nemzetiségi közösség érdekeinek megfelelő választási körzet kialakítását. A hivatalos szervhez benyújtott beadványhoz csatolva volt a Szövetség által kidolgozott lehetséges nemzetiségi körzet sematikus térképe, településeinek listája, lakosságának nemzetiségi összetételére és lélekszámára vonatkozó adatokkal.

2014. szeptember 1-én a KMKSZ a törvények által nyújtotta lehetőségekkel élve panaszt nyújtott be a CVK döntése ellen. A CVK-hoz és a Kijevi Fellebbviteli Adminisztrációs Bírósághoz eljuttatott dokumentumcsomagban arra kéri az illetékeseket, hogy vizsgálják felül a testület azon döntését, mely a Kárpátalján kialakított körzetekre vonatkozik és a törvényeknek megfelelően jelöljenek ki új körzethatárokat.

A KMKSZ hétfői elnökségi ülésén nyilatkozatot fogadott el az üggyel kapcsolatban, melyet megküldött az EBESZ-nek, az Európai Parlamentnek, illetve az ENSZ kisebbségekkel foglalkozó bizottságához is. A nyilatkozat szerint a CVK döntése a parlamenti választásokról szóló törvény III./18/2/3. cikkelyének durva megsértése, mely a nemzetiségi kisebbségek jogainak lábbal tiprását, a kisebbséghez tartozók másodrendű állampolgárokká történő degradálását jelenti. A KMKSZ úgy véli, az európai demokratikus jogállamiság megteremtésének alapfeltétele, hogy ne csak papíron legyenek lefektetve a kisebbségek védelmét és megmaradását elősegítő jogok, hanem a gyakorlatban is alkalmazzák azokat.

A Szövetség nyilatkozatára sajtóközleményben reagált azonnal a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja. „A Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja határozottan elítéli az Ukrán Központi Választási Bizottság ezen döntését, és felszólítja, hogy a jelenleg hatályos kisebbségi és választási törvények betartásával olyan választókerületeket alakítson ki Kárpátalján, hogy a tömbmagyarság egy parlamenti körzetet alkosson. Egyben felhívja a felelős ukrajnai politikusok figyelmét, hogy a kisebbségi jogok megsértése nem járul hozzá az amúgy is nehéz helyzetben lévő ország békéjének megteremtéséhez. A képviselőcsoport meggyőződése, hogy a nemzetiségek békés együttélése Ukrajnának is érdeke. A Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja támogatja Ukrajna európai integrációját, de a nemzetiségek jogainak tiszteletben tartása, a szélsőségektől való elhatárolódás, a jogállamiság és jogegyenlőség megteremtése a folyamat természetes részévé kell váljon” – olvasható a közleményben.

Darcsi Karolina, a KMKSZ politikai
és kommunikációs titkára