A kárpátaljai férfiak a számok tükrében

2014. szeptember 2., 17:19

Kárpátalja lakosságát a nemek közötti aránytalanság jellemzi, azaz a nők száma 52 ezer fővel, vagyis 8,6 százalékkal meghaladja a férfiakét – derül ki a Karpatszkij Objektív összeállításából.

A nők a megye valamennyi közigazgatási egységében számbeli fölényben vannak a férfiakkal szemben. Ez a számbeli fölény a negyven évesnél idősebbek körében jelenik meg, s az életkor előrehaladtával évről évre növekszik. Európa és Amerika fejlett országaiban a nők számbeli fölénye 50-55 év körül jelentkezik, vagyis túl a reproduktív koron. Minden ezer nőre átlagosan 921 férfi jut.

A 2014. január 1-jei adatok szerint a férfiak száma Kárpátalján 602,4 ezer főt tett ki, avagy az állandó összlakosság 47,9 százalékát, szemben a 2013. január 1-jei állapotokkal, amikor 600,1 ezren voltak.

A születéskor várható átlagos élettartam a férfiaknál jelentősen elmarad a nőékétől, s 67,14 évet tesz ki, szemben az utóbbiak 74,75 évével. A Karpatszkij Objektív azt írja, hogy 2013-ban 7471 férfi halt meg, ami valamennyi elhunyt 50,5 százalékát tette ki (a városokban 2728 férfiú távozott az élők sorából, faluhelyen 4743). Az idei esztendő első hat hónapja során az elhunyt férfiak száma 61 fővel, azaz 1,6 százalékkal nőtt 2013 hasonló időszakához képest.

A fő halálozási okoknak a férfiaknál továbbra is a szív és érrendszeri megbetegedések (valamennyi elhunyt 53,9 százaléka), valamint a daganatos (14,8 százalék) és emésztőszervi (9,2 százalék) betegségek számítanak. Gyakoriság tekintetében a halálokok között ezután a különféle külső tényezők (7,6 százalék), illetve a fertőző és parazitás megbetegedések (3,7 százalék), többek között a tbc (1,7 százalék) következnek.

2014 januárja és júniusa között a legtöbb halálesetet a férfiak körében Ungvárról és Munkácsról, valamint a nagyszőlősi, ilosvai, munkácsi, técsői, ungvári és huszti járásokból jelentették – tájékoztatta az ungvári portált Vitalij Hecsa, a népességstatisztikai osztály vezetője.

(karpatskijobjektiv.com/Kárpátalja)