Módosították a mozgósítás feltételeit

2014. augusztus 22., 17:10

A TSZN nyomán a Karpatszkij Objektív azt írta, Petro Porosenko elnök a katonai szakemberek felkészültségének javítása érdekében változtatott a mozgósítás feltételein. Az államfő sajtószolgálatának augusztus 21-i közleménye szerint Porosenko már elvégezte a szükséges korrekciókat.

A hír szerint mindez a hivatásos tisztek behívására vonatkozik a mozgósítás harmadik hulláma során. „Azokat fogják behívni, akik katonai képesítéssel rendelkeznek: a kommandósokat, a tüzéreket és az egyéb katonai szakembereket” – jelezte az elnök.

„Ma jobb minőségi összetételű mozgósított katonákkal kell felváltanunk az Ukrán Fegyveres Erők és a Nemzeti Gárda alakulatait. Ez elő fogja segíteni, hogy gyorsabban elérjük a békét Ukrajnában” – közölte az elnök újságírókkal Mikolajivban.

Porosenko hangsúlyozta, hogy a mozgósítás harmadik hulláma lehetővé teszi a terrorellenes művelet övezetében tartózkodó katonai alakulatok rotációját. A rotáció ütemterveit már jóváhagyták.

Korábban ismertté vált, hogy az ATO-ban részt vevő erőkhöz három dandár csatlakozik, kettő az Ukrán Fegyveres Erők kötelékében, egy pedig a Nemzeti Gárdáéban. „Ez lehetőséget ad a harckészség helyreállítására, pihenőt engedélyez a katonáknak” – mondta az elnök.

(karpatskijobjektiv.com/tsn.ua/Kárpátalja)