Tusványos: Téma volt Ukrajna is

2014. július 31., 07:30 , 707. szám

Az Ukrán konfliktus és új hidegháború címmel is rendeztek fórumot múlt csütörtökön Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban. A György László gazdaságpolitikai elemző, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. képviselője által moderált előadáson Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együtt­működésért felelős államtitkár, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke és Szilágyi Mátyás, Magyarország kisinyovi nagykövete fejtette ki véleményét a globálissá vált krízisről.

Mikola István beszámolt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet párizsi magyar nagyköveteként szerzett tapasztalatairól is: nyugati diplomaták az elmúlt időszakban többször is sürgették, Magyarország foglaljon egyértelműen állást az ukrán válság ügyében. Kárpátalján azonban közel kétszázezer magyar él, Magyarországnak figyelnie kell erre, így a hisztérikus hangulatkeltés vagy Vlagyimir Putyin orosz elnök démonizálása helyett tárgyilagos álláspontra helyezkedett, a válság tárgyalásos úton történő rendezését szorgalmazza – fejtette ki Mikola.

Brenzovics László, a KMKSZ elnöke a fiatal állam történetét ismertetve rávilágított: a Szovjetunió szétesésével a függetlenség tulajdonképpen az ukrán állam ölébe hullt, akkor kezdődött el az állam kiépítése, de működőképes jogállam máig sincs, a gazdasági életet oligarchikus rendszer működteti, erős középosztály nem jött létre, az életszínvonal elmarad a közép-európaitól, de még az oroszországitól is, mindent behálóz a korrupció.

Viktor Janukovics hatalomra kerülésével voltaképpen egy donyecki klán kezébe került az ország, az elmenekült elnök minden tisztségbe családja tagjait nevezte ki, donyecki bizalmasokat hozott, a korrupció még inkább elburjánzott – mindeközben még az orosz lakosságnak tett ígéreteit sem teljesítette, és Putyin orosz elnök is elégedetlen volt vele. A jelenlegi konfliktus addig marad fenn, amíg Oroszországnak ez érdeke – figyelmeztetett Brenzovics, aki maga sem zárta ki a hosszú ideig elhúzódó, befagyasztott konfliktus lehetőségét.

A nemzeti kisebbségek helyzetére kitérve a KMKSZ elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a Janukovicsék által elfogadott kedvező nyelvtörvényt a magyarok esetében sosem alkalmazták – az is igaz viszont: a válságba sodródott Ukrajnában nem az kellett volna, hogy legyen az országvezetés első dolga, hogy azt eltörölje. Porosenko megválasztása fordulópont lehet, Ukrajna lakossága bölcsességről tett tanúbizonyságot az államfőválasztás során: a mérsékelt jelöltet támogatta, azt, aki béketervvel állt elő. Eredményként pedig azt lehet talán elkönyvelni, hogy Kárpátalján vér nem folyt, rombolások, áldozatok nem voltak – fogalmazott Brenzovics László.

(erdely.ma/ntk)