Ismét kezdetét vette a Nagyberegi népzenei és néptánctábor és a Jankovics Mária Alkotótábor

2014. július 29., 15:00

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében idén is megrendezésre kerül a Nagyberegi népzenei és néptánctábor, valamint a Jankovics Mária Alkotótábor.

A néptánctábornak ezúttal is a Nagyberegi Református Líceum, az alkotótábornak  a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kálvin János Református Szakkollégium ad otthont. A táborokba a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség vetélkedőin sikeresen szerepelt fiatalok kaptak meghívást, ezen kívül minden érdeklődőt szeretettel látnak a szervezők. A népzenei tábor öt napja során a Bürkös zenekar tagjai a fiatalokat a népi hangszereken való játékra oktatják, Váradi Enikő és Jakab István pedig néptáncra tanítják a táborozókat. A tábor hete folyamán a gyerekek kézműves- foglalkozásokon vehetnek részt, és hagyományos népi gyermekjátékokat tanulhatnak. A több mint 43 jelentkezőnek július 28. és augusztus 2. között van lehetősége a népzenével és néptánccal megismerkedni.

A Jankovics Mária Alkotótáborban azok a gyerekek vehetnek részt, akik szeretnek rajzolni, festeni, gyöngyöt fűzni, korongozni, makramézni, origamizni, ikebanát készíteni, fonalgrafikázni, s egy nagyszerű hetet együtt tölteni hasonló korúakkal. A táborban részt vehetnek egyrészt azok, akik eredményesen szerepeltek a KMPSZ által szervezett tantárgyi vetélkedőkön és Talentum utalvánnyal rendelkeznek, ezen kívül azok, akik részt vettek a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által hirdetett Kárpátalja a művészetben, művészet Kárpátalján című rajzpályázaton, valamint mindenki más, aki érdeklődéssel van a képzőművészetek iránt.

A táborok megnyitóján jelen volt Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke és Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója, aki köszöntőjében elmondta, hogy az Alapítvány megalakulása óta nagy figyelmet fordít az általános- és középiskolás korosztályra különös tekintettel azokra, akik a művészetek, sport, zene terén tehetségesek. Ezenkívül nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mindig valamilyen példaképet állítsunk felnövekvő ifjúság elé, aki méltó a követésre. Ennek fényében választottuk egyik táborunk névadójául Jankovics Mária, grafikust, textilművészt.

A tábor megvalósítását a Bethlen Gábor Alap támogatja.