Már több mint 1100 halott Ukrajnában

2014. július 28., 14:49

A kelet-ukrajnai harcokban április közepe óta már legalább 1142 ember vesztette életét, és közel három és fél ezren sebesültek meg – közölte hétfőn az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

Navi Pillay genfi nyilatkozata szerint rendkívül riasztó a harcok hevességének fokozódása Luhanszk és Donyeck térségében. Mindkét fél nehézfegyvereket – tüzérséget, rakétákat, harckocsikat – vet be lakott övezetekben – hívta fel rá a figyelmet.

A maláj utasszállító repülőgépről szólva a főbiztos megállapította, hogy a lelövése háborús bűncselekmény lehet.

A jelentés szerint az oroszpárti szeparatista csoportok „professzionalizálódtak", és közös parancsnokság alá kerültek. Az élükön gyakran Oroszországból származó vezetők állnak, akik kiképzettek, és a csecsenföldi és a Dnyeszter menti fegyveres konfliktusokban harci tapasztalatokat szereztek.

Ezek korábban anarchista fegyveres csoportok voltak, különféle kötődésekkel és célkitűzésekkel, de most központi parancsnokság alatt egyesülnek – írta.

A főbiztos szakértői úgy vélik, hogy a következő hónapokban menekülthullám indulhat el az Oroszország által márciusban megszállt Krím félszigetről „az ukránokat, tatárokat és általában a kisebbségek tagjait sújtó szigorú korlátozások, zaklatások és diszkrimináció miatt”. E csoportoknak korlátozzák a gyülekezési jogaikat, egyesülési szabadságukat és a szólásszabadságukat – állapítja meg a dokumentum.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)