Feloszlatták a kommunista frakciót az ukrán parlamentben

2014. július 24., 14:40

Olekszandr Turcsinov házelnök bejelentette a kommunista frakció feloszlatását az ukrán parlament csütörtöki ülésén. A képviselőcsoport feloszlatását a házelnök azzal indokolta, hogy a kommunista frakció tagjainak száma jelentősen csökkent: a frakció 33 képviselővel jött létre, most viszont már csak 23 tagja van.

A héten elfogadott törvénymódosítás alapján a házelnök bejelentheti egy frakció megszüntetését, ha tagjainak száma a meghatározott minimum alá csökken. A szabályok szerint a minimális létszám a parlamenti ciklus kezdetekor meglévő legkisebb frakció tagjainak száma. A jelenlegi összetételű törvényhozás megalakulásakor a kommunistáké volt a legkisebb létszámú frakció.

Turcsinov a képviselőcsoport feloszlatásáról szóló bejelentése után hozzátette, ez „történelmi esemény”, és reméli, hogy soha többé nem lesz kommunista frakció az ukrán parlamentben. Szavait a kormánypárti képviselők kitörő tapssal fogadták. A kommunista párti politikusok rendszeresen bírálták a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokkal szemben indított „terrorellenes műveletet”, míg az ukrán vezetés a lakosság dezinformálásával és orosz propaganda terjesztésével vádolta meg a pártot.

Az ukrán igazságügyi minisztérium július 8-án kezdeményezte a párt betiltását, jelenleg folyik a peres eljárás egy kijevi bíróságon. A tárca állítása szerint hang- és videofelvételek tanúsítják, hogy kommunista politikusok együttműködtek Oroszországgal a Krím félsziget elcsatolásában, a Kijev által illegitimnek minősített donyecki és luhanszki szeparatista népszavazások lebonyolításában, valamint közreműködnek a kelet-ukrajnai szakadárok fegyverekkel való ellátásában.

Szerdán verekedés robbant ki a parlament üléstermében Petro Szimonenkónak, a kommunista párt elnökének egyik nyilatkozata miatt. A politikus az egyik orosz tévécsatornának adott interjújában azt állította, hogy a „terrorellenes művelet” során a kijevi vezetés „ukránok ezreinek életét oltotta ki”, illetve azt, hogy a harcok övezetében „kiveszik a halott civilek szerveit”.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)