2014. július 27.
„Amikor Jézus továbbment onnan, két vak követte őt és így kiáltozott: Könyörülj rajtunk, Dávid Fia! Amint hazaérkezett, odamentek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: Hiszitek, hogy meg tudom ezt tenni? Azok ezt válaszolták neki: Igen, Uram! Erre ő megérintette a szemüket és így szólt: Legyen nektek hitetek szerint…. A farizeusok pedig azt mondták: Az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.” Mt 9,27-34
A liturgiánkban az evangéliumi szakasz olvasása előtt a pap csendesen a következő imádságot mondja: Gyújtsd fel szíveinkben, emberszerető uralkodó, istenséged ismeretének tiszta világosságát, nyisd meg lelki szemeinket evangéliumi tanaid megértésére. Az evangélium szavainak megértéséhez tehát elsősorbanban a lelkünkre van szükség. Sokféle zaj nehezítheti azonban, hogy meghalljuk a hétköznapok során, mit is akar mondani számunkra a lelkünk. Gyakran nagyon későn kérdezzük meg lelkünket, hogy merre is akart volna minket vezetni. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy az Isten számára soha nem késő, hozzá mindig fordulhatunk. Egyszerűen azért, mert szeret minket.
Nemcsak néznünk, hanem látnunk kell, hogy ezt átérezzük és elfogadjuk. Ehhez viszont félre kell tenni kényelmi szempontjainkat, önzésünket. A farizeusok, mivel Jézusban csak riválist látnak, aki veszélyes lehet hatalmukra vagy a társadalomban elfoglalt, megbecsült helyükre, nem látnak, csak néznek. Aki ma saját érdekei mellett áll ki akkor is, ha az Isten parancsai, útmutatásai ellen irányulnak, hasonlóvá válik a farizeusokhoz, s végső soron nem értik meg Jézust. Gyakorlatilag önmagát helyezi Isten helyére életében, s nehezebben talál rá Teremtőjére.
A felolvasott szakaszban már az is a hit jele, hogy a két vak elindul, elhagyja megszokott helyét. Erre gyakran képtelen a ma embere. Sok keresztény tapasztalhatja, hogy bár erős Istenbe vetett hite van, mégsem kapja meg azt, amire vágyik, amit imáiban kér. Fontos tudatosítanunk, hogy Isten bár mindig meghallgat minket, nem mindig adja meg, amit kérünk. Biztosak lehetünk abban, hogy Jézus kérését a getszemáni kertben nagy hit támogatta, ennek ellenére sem sikerült módosítania az Atya akaratát. Látjuk, hogy Isten terve nem módosulhat, változhat meg automatikusan az ember kérésére.
A Miatyánk lényegi kérés a lelkünkre van szükség. Sokféle zaj nehezítheti azonban, hogy meghalljuk a hétköznapok során, mit is akar mondani számunkra a lelkünk. Gyakran nagyon későn kérdezzük meg lelkünket, hogy merre is akart volna minket vezetni. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy az Isten számára soha nem késő, hozzá mindig fordulhatunk. Egyszerűen azért, mert szeret minket.
Nemcsak néznünk, hanem látnunk kell, hogy ezt átérezzük és elfogadjuk. Ehhez viszont félre kell tenni kényelmi szempontjainkat, önzésünket. A farizeusok, mivel Jézusban csak riválist látnak, aki veszélyes lehet hatalmukra vagy a társadalomban elfoglalt, megbecsült helyükre, nem látnak, csak néznek. Aki ma saját érdekei mellett áll ki akkor is, ha az Isten parancsai, útmutatásai ellen irányulnak, hasonlóvá válik a farizeusokhoz, s végső soron nem értik meg Jézust. Gyakorlatilag önmagát helyezi Isten helyére életében, s nehezebben talál rá Teremtőjére.
A felolvasott szakaszban már az is a hit jele, hogy a két vak elindul, elhagyja megszokott helyét. Erre gyakran képtelen a ma embere. Sok keresztény tapasztalhatja, hogy bár erős Istenbe vetett hite van, mégsem kapja meg azt, amire vágyik, amit imáiban kér. Fontos tudatosítanunk, hogy Isten bár mindig meghallgat minket, nem mindig adja meg, amit kérünk. Biztosak lehetünk abban, hogy Jézus kérését a getszemáni kertben nagy hit támogatta, ennek ellenére sem sikerült módosítania az Atya akaratát. Látjuk, hogy Isten terve nem módosulhat, változhat meg automatikusan az ember kérésére.
A Miatyánk lényegi kérése abban mutatkozik meg, hogy „Legyen meg a Te akaratod”, minden tekintetben. Ha az ember ezt kéri életére, barátságba kerül Teremtőjével. Az a hit, amelyet első helyre kell tenni, nem a csodákra irányul, hanem Krisztus személyének elfogadására. Jézust elfogadni annyi, mint új irányt adni életünknek, amelyet arra akarunk szentelni, hogy általunk is jelenvalóvá váljék az Ő országa.
A hit nem valamilyen igazsággal, eszmével, hanem személlyel (Atyával, Fiúval, Szentlélekkel) való kapcsolat. Az apostolok elsősorban nem a Krisztus csodatévő erejébe, hanem a másokért meghalt és feltámadt Krisztusba vetett hitet ajánlják. Abba a Krisztusba, aki gyökeresen megváltoztatta az emberek gondolkodásmódját. Merjünk változtatni, ha kell, életünkben. Ámen.
Ábrány Krisztián, sislóci görögkatolikus áldozópap
